Dávid Ferenc az MTI-nek úgy fogalmazott: „az OTSZ-nél szomorúan állapítjuk meg, hogy a hazai jogi fórumokon lezárták az ügyet, az OTSZ vesztett”. Hangsúlyozta: a folyamat igazi vesztesei a takarékszövetkezetek, a vesztesek a takarékszövetkezetek tagjai, azok a személyek, akiket erőszakos módon, először államosítás, majd irányított privatizáció során „kifosztottak”. Egy tőkés csoport szimbolikus összegért megszerezte az irányítási jogot a takarékszövetkezetek ernyőbankja felett, ezzel pedig az egész takarékszövetkezeti rendszer irányítása felett – mutatott rá. „Úgy ítéljük meg, hogy kistulajdonosokat zsebeltek ki, a takarékszövetkezeteket lefokozták, és szűk profitérdek, egy szűk profitcsoport fogja a takarékszövetkezetek valóban jó teljesítményét lefölözni” – fogalmazott.
Az OTSZ szóvivője kiemelte: az, hogy a Fővárosi Törvényszék lezárta az ügyet, azt jelenti, hogy a hazai fórumokon zárult le ez a jogvita. Emlékeztetett arra, hogy Demján Sándor, az OTSZ elnöke a takarékossági világnapon már jelezte: az OTSZ viszi továbbviszi az ügyet, és mérlegelik a szakértők a bírósági fokozatokat. „Beszélhetünk Brüsszelről és Strasbourgról is, illetve az Európai Bizottság pénzügyi biztosáról, ezekhez a szakértői körökhöz is el fog jutni az OTSZ. Minden nemzetközi lehetőséget igénybe fogunk venni” – szögezte le Dávid Ferenc.