Választás 2026Választás 2026

Trump ellentámadásba lendült: brutális összegű kártérítésre perelte az amerikai lapot

2025. július 19. 08:52

Elege lett az elnöknek.

2025. július 19. 08:52
null

Rágalmazás címén beperelte Donald Trump helyi idő szerint pénteken a Wall Street Journal című amerikai lapot, amely azt állította, hogy az amerikai elnök neve is rajta volt 2003-ban egy születésnapi üdvözlőlapon, amelyet a szexuális bűncselekményekkel és kiskorúak kizsákmányolásával megvádolt néhai üzletembernek, Jeffrey Epsteinnek küldtek, sőt a lap szerint Trump szexuális töltetű rajzokat is mellékelt a köszöntéshez.

Ezt is ajánljuk a témában

Donald Trump legkevesebb 10 milliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért. Jeffrey Epstein 2019-ben – még azelőtt, hogy bíróság ítéletet mondhatott volna felette – öngyilkos lett egy New York-i börtönben. Ügye számos összeesküvés-elmélet táptalaja lett, és felmerült a gyanú, hogy magasabb körökkel tartott fenn kapcsolatokat. A Donald Trump vezette 'Make America Great Again' (MAGA) mozgalomhoz közel álló körök évek óta kampányolnak azért, hogy hozzák nyilvánosságra az ügy esetleges eltussolásával kapcsolatos dokumentumokat. Trump januári hivatalba lépése után az új adminisztráció álláspontja is az volt, hogy 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés
Tovább a cikkhezchevron

„le kell rántani a leplet” erről a „visszataszító” ügyről.

Az igazságügyi minisztérium egy július 7-én kiadott közleményben ugyanakkor arra a megállapításra jutott, „nem létezik inkrimináló ügyféllista” az Epstein-üggyel összefüggésben, illetve nincsenek bizonyítékok sem arra vonatkozóan, hogy Epstein befolyásos embereket zsarolt volna.

A MAGA mozgalom köreiben a közösségi médiában óriási felzúdulást keltett a bejelentés. Tucker Carlson televíziós személyiség, a Fox News korábbi műsorvezetője azzal vádolta meg Pam Bondi igazságügyi minisztert, hogy „el akarja fojtani” az igazságot, és eljárásával „megsérti” az embereket. Mike Cernovich jobboldali politikai kommentátor, médiaszemélyiség egyenesen Trump elnökhöz intézett felhívást, arra figyelmeztetve, hogy „ez az örökségének része” marad majd, és „senki nem veszi be ezt a próbálkozást az Epstein-ügy eltussolására”.

Ezt is ajánljuk a témában

A fokozódó nyomás miatt végül Donald Trump csütörtökön azt mondta: utasította arra Pam Bondit, hogy eszközölje ki az Epstein-ügyben tett tanúvallomások tartalmának közzétételét. 

Donald Trump azt állítja, hogy megszakított minden kapcsolatot Epsteinnel jóval azelőtt, hogy annak törvénybe ütköző cselekedetei napvilágra kerültek 2006-ban.

A Truth Social oldalon azt írta az elnök pénteken, hogy mindenkit beperelnek, akinek része volt ebben „a hamis, rosszindulatú, rágalmazó álhír” megjelentetésében.

A Wall Street Journalt tulajdonló Dow Jones médiacsoport szóvivője azt mondta, teljes a bizalmuk tudósításaik pontosságát illetően, és határozott erővel fogják védeni magukat a perben.

(MTI)

Fotó: ANGELA WEISS / AFP

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ez lehet a választások legnagyobb meglepetése: nem akkor hirdethetnek végeredményt, amikor mindenki gondolná

Ez lehet a választások legnagyobb meglepetése: nem akkor hirdethetnek végeredményt, amikor mindenki gondolná
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2025. július 19. 10:40
A Die Welt német lap Epstein-jelentés miatt Trump beperli a „Wall Street Journal”-t legalább tízmilliárd dollárra címml írt cikkket. Sok egyetértéssel találkozott ez a hozzászólás: "Jó, hogy Trump továbbra is harcol ez ellen a baloldali támadás ellen. A lap úgy gondolja: egyszerűen csak dobáljunk ki valamit, úgyis ragad majd valami. Azt pedig most látjuk, hogy ez az ellenkező irányban is működhet. És mit keres egy ilyen cikk egy gazdasági újságban, nincsenek más szemétlapok, amelyek ezt hálásan befogadnák?"
Válasz erre
0
0
2025. július 19. 09:45 Szerkesztve
Trump személyesen valószínűleg tényleg nem érintett, inkább arról lehet szó, hogy a republikánusok között is szép számmal vannak, akik igénybe vették Epstein szolgáltatásait, ezért igyekeznek Trumpék is eltussolni. Nagyon drukkolok, hogy bukjon az összes demokrata és republikánus féreg. Ha kell, akkor velük együtt Trump is, és essen atomjaira mindkét párt. Akár rendezhetnének egy újabb polgárháborút is. Ha pár évig csak magukkal foglalkoznának, az nekik visszalépés lenne, de hatalmas ugrás az emberiségnek.
Válasz erre
4
0
Monte Carlo
2025. július 19. 09:45
Azért micsoda egy beteg fertő ez az amerika.
Válasz erre
4
0
Mich99
2025. július 19. 09:35
Globalista belharc.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!