Mire kellene viszont figyelni ahhoz, hogy egyházunk élete, rendje és szolgálata inkább közelítsen a kálvini elvekhez, mintsem tovább tartósítsa a reformátusnak vélt, de valójában nem reformátori szokásokat?
„Lássuk immár néhány kiemelt konkrét kérdéskör kapcsán és Kálvinnak az egyház lényegéről és az egyházkormányzásról való tanításának mérlegén jelen egyházi életünk kialakult helyzetét, illetve gyakorlatát. Annál is inkább szükségesnek bizonyul ez, mert a mai reformátori egyházak ekkléziális önértelmezése nem annyira a 16. századi reformátori örökségre, hanem későbbi századok egyházalkotmányi és egyházjogi fejlődésére vezethetők vissza. Különösen érvényes ez a református egyház(ak) számára, amelyek teljesen természetes módon hivatkoznak Kálvinra és a kálvini elvekre, Kálvin egyházról szóló tanítását viszont vagy elhanyagolták, vagy elnagyoltan érvényesítik, mint ahogyan az alábbi példák is mutatják.
Mire kellene viszont figyelni ahhoz, hogy egyházunk élete, rendje és szolgálata inkább közelítsen a kálvini elvekhez, mintsem tovább tartósítsa a reformátusnak vélt, de valójában nem reformátori szokásokat? (...)
Látható hát, hogy az eredetileg sajátosan teológiai tisztként értelmezett egyházkormányzati funkció különböző szinten, külső és belső elidegenítésnek, idegen célokra való kisajátításnak vagy elsorvasztásnak lehet kitéve. Ez a veszély pedig nemcsak egy totalitárius, vallásellenes politikai rendszerben jelentkezik, hanem a modern társadalom szervezeti kultúrájának és önigazgatásának összefüggéseiben is. Révész Imre 80 évvel ezelőtti kérdései, aggodalma és diagnózisa nem tekinthető csupán akadémiai-értelmiségi bölcselkedésnek – korunk még komplexebb egyházi és társadalmi összefüggéseiben is nagyon reális kérdések, amelyek inspirálhatnak arra, hogy bibliai-reformátori mérték alatt vizsgáljuk, és ha kell, korrigáljuk egyházunk zsinat-presbiteri rendjének megvalósulását és szolgálatának feltételeit. Kérdés, hogy van erre kellő akarat és teológiai szándék? A válasz közös keresésére indítva álljanak itt Révész Imre záró gondolatai: »nem az volt a célom […] hogy kiadjam a jelszót: menjünk neki egyházalkotmányunknak és szedjük csákánnyal széjjel. Nem a mai szervezet eldobásáról van szó […] Tiltakozom az ellen, hogy valaki az én szavaimat rombolásra való felhívásnak értelmezze. Arról van szó, hogy Kálvin végtelenül erős és tiszta egyházi alapgondolatait és elsősorban az igehirdetés, pásztorkodás, fegyelem és szeretetszolgálat szerves egységét, széttéphetetlen összetartozását […] jobban vegyük fel magunkba; szívjuk be ezt a gondolatvilágot olyan erősen és olyan mohón, amint a tüdőbeteg szívja be az ózondús, napfényes hegyi levegőt.« E szavak mérlegelése a Kálvin-évek után talán nem is érdemtelen!”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
A keresztény kultúra helyes értelmezésével szemben két irányból érkezik kritika.
A humanizmus egy vallás, ami ledegradálja az embert, és valójában egy szélsőbaloldali politikát takar. Nem kérünk belőle, Humanisták nevű pártként sem. Szilvay Gergely írása.
Normális esetben ez nem is volna kérdés.
Az Egyesült Államok azt mondja, hogy hajlandó lenne katonailag is beavatkozni a vallásszabadság védelmében.
Jókai Mór hithű református volt, ugyanakkor kiállt a vallásszabadság mellett.
2,3 milliárd eurót utaltak Ukrajnának.
Erről Bölöni László beszélt a szegedi háborúellenes gyűlésen.
