Saját pártját köpi szembe Fekete-Győr András, és a Kicsit tolja ezerrel

Külföldről jött a telefon, hogy új támogatott és messiás van.

A kormány határozatot fogadott el arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsánál kezdeményezi az Irakban a keresztények ellen elkövetett emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálását.
A Magyar Közlöny keddi számában közzétett határozat szerint a kormány felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy kezdeményezze az ENSZ-nél az Irak területén élő vallási kisebbségekkel – különösen a keresztényekkel és jazidikkel – szemben elkövetett népirtás, emberiség elleni és háborús bűncselekményeknek az BT elé terjesztését, hogy azokat a Nemzetközi Büntetőbíróság elbírálja.
Az al-Kaida iraki sejtjeként létrejött Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei jelentős területeket foglaltak el Szíria keleti és Irak északi, illetve nyugati részén. Az elfoglalt területeken a saría (iszlám vallási jog) radikális értelmezésén alapuló „kalifátust” kiáltottak ki, és üldözni kezdték a keresztényeket és más vallási kisebbségek tagjait, sokukat kegyetlen módon kivégezték.