Az új devizahiteles törvény vélelmet állít fel amellett, hogy tisztességtelenek voltak az egyoldalú szerződésmódosítások. A bankok megdönthetik ezt a vélelmet: ehhez az államot kell beperelniük a törvény hatálybalépésétől, azaz július 26-tól számított harminc napon belül.
Az ilyen perekre kizárólagosan illetékes Fővárosi Törvényszék azonban azt közölte a Magyar Hírlappal, hogy egyelőre nem érkezett hozzájuk ilyen kereset. Ha a bankok a határidőn belül pert indítanak, akkor azokat majd a szokásosnál rövidebb határidőkkel kell lefolytatni: az első- és a másodfokú eljárásra is csak harminc-harminc nap áll majd rendelkezésre – írja a Napi.hu.