Az állam nyert az első devizahiteles perben

2014. augusztus 22. 14:34

A Fővárosi Törvényszék elutasította a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét a magyar állam ellen, amit a devizahiteles törvény miatt indítottak. A takarékszövetkezetnek ki kell fizetnie a per költségeit, ami fél millió forint.

2014. augusztus 22. 14:34

Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet devizahiteleinek egyoldalú módosításai.

A bíró indoklásában elmondta: a felperes a keresetében és a tárgyaláson egyaránt egyedileg megtárgyalt szerződéses rendelkezésekről beszélt, nem pedig általános szerződési feltételekről (ászf), így a keresetet el kellett utasítani. A törvény ugyanis általános szerződési feltételek vizsgálatát teszi lehetővé. Kiemelte: a bíróság így (a kereshetőségi jog hiányában) azt már nem is vizsgálta, hogy a törvényben előírt feltételeknek megfeleltek-e a felperes takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításai. Az ászf és az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel között az a különbség, hogy előbbi a pénzintézet – jelen esetben a takarékszövetkezet – saját sablonja, okirata, amelynek kialakításában a fogyasztó nem vett részt – ismertette.

A takarékszövetkezet a perben elsődlegesen azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz, ugyanis álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, a bíróság azonban ezzel nem értett egyet. Az ítélet indoklásában az hangzott el, hogy az ügyben nem indokolt az Ab-hoz fordulni, mert nem sérültek az alkotmányos jogok. 

A bíróság ítéletében kötelezte takarékszövetkezetet, hogy 15 napon belül fizessen meg bruttó 464 ezer forint perköltséget az alperes magyar államnak. A takarékszövetkezet jogi képviselője az ítélethirdetést követően újságírók előtt azt mondta, miután a kereshetőségi jog hiánya miatt utasította el a bíróság a keresetet, feltehetően nem fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen.

Szakértők szerint az első banki devizahiteles ítéletből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ebből még nem következik, hogy a többi keresetet is el fogja utasítani a bíróság, hiszen jelen perben például nem is vizsgálhatták az egyoldalú szerződésmódosítás törvényben meghatározott feltételeinek teljesülését, így többek között az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a tételes meghatározás, átláthatóság és felmondhatóság elvének való megfelelést.

A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által indított pert jövő hétfőn a K&H Bank keresetének tárgyalása követi.

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 23:07
Székely Dózsa György "A Fidesz most nyeri meg a 2018-as választásokat." Ha lenne benned szemernyi tisztesség, fidesznyik, a szádra se mernéd venni Dózsa György nevét. Úgy vagy te székely ahogy az cigánok magyarok. A fideSS már a 2014-es választásokat is CSALÁSSAL nxerte meg, megfeszített erővel kell dolgoznuk azon hogy felébresszük a Maunika show népét a mélykómából Szebb Jövőt
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 23:03
James "Hány önkormányzat vett fel devizahitelt?????2 Sok Például a lázár féle hódmezőváserhelyi FizeSS-es önkormányzat laza 42 Milliárdot. Amit szépen átvállalt lázár bűntársa, orbán. és még lázár "legnagyobb magyar uszorásozik" amiben igaza van csak nem túl hiteles ezt a második legnagyobb magyar tolvaj lázár szájából hallani
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 22:58
Nagyon nagy üsszegben mertünk volna fogadni hogy a Szájérné-fidesz által kézivezérelt "bíróság" nem a legnagyobb magyar uzsorás csányi - by lázár - kezdi a pereket, hanem a nevenincs porbafi..ó bankocskával. Ezzel akarják a sunyi, aljas fidesznyikek kihúzni az önk. választásokig. Üveggyöngyök a plebs pórnépnek, akár a rizsacsökkentés
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 22:55
Mennyire de mennyire átlátszó, sunyi és aljas fideszes propaganda hogy a legkisebb, porbafi..ó bankkal kezdik a pereket és nem legnagyobb tolvaj bűnöző csányi féle OTP-vel vagy a labanc bankokkal. Ez csak az előőrs, ennyi erővel egy szabolcsi uzsorás cigánt is küldhettek volna a túzvonalba. Az aljas fidesz igy akarja a nagy tolvaj bankokat felkészíteni hogy ők milyen hibákat ne kövessenek el amiket a porbafi..ó Takarékszövetkezet elkövetett
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!