Már több mint háromszáz szakadár halt meg Ukrajnában

2014. június 03. 21:47

Az ukrán biztonsági erők terrorellenes műveletében már több mint háromszáz szakadár halt meg Donyeck megyében. Eközben Kijevben Petro Porosenko beiktatására készülnek, amire Vlagyimir Putyint nem hívták meg.

2014. június 03. 21:47

Folytatódik a terrorellenes művelet aktív fázisa, amelyben már több mint 300 „terroristát” semmisítettek meg az ukrán biztonsági erők a kelet-ukrajnai Donyeck megyében – jelentette be kedden Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője. Szeleznyov közölte továbbá, hogy kedden életét vesztette egy ukrán katona és 13 megsebesült, amikor szeparatisták megtámadták a Harkiv megyei Izjum városból a Donyeck megyei Szlovjanszk felé tartó konvojukat, és eltalálták az egyik páncélozott harcjárművet. 

A szóvivő szavai szerint a szakadárok Szlovjanszkban több vállalatnál vegyi anyagokat halmoztak fel, amelyeket aláaknáztak azzal a céllal, hogy a terrorellenes alakulatok támadása esetén felrobbantsák azokat. Hozzátette, hogy a terrorellenes művelet jelenleg különböző helyszíneken zajlik a kelet-ukrajnai megyében, beleértve Krasznij Liman és Szeminyivka települések környékét. 

A TSzN ukrán televízió helyszíni tudósítása szerint különösen heves harcok bontakoztak ki a megye északi részén lévő Krasznij Liman városánál, ahol a terrorellenes erők légi támogatással támadják a szeparatisták állásait. A tévé tudósítása szerint az ukrán erők egy helikopterét géppuskával eltalálták a szakadárok, de a légi jármű legénysége túlélte a támadást. A TSzN információi alapján a harcokban meghalt viszont egy ukrán katona, és több mint húszan sérültek meg, köztük a fegyveres erők televíziójának egyik operatőre is.        

Mikola Litvin, az ukrán állami határőrszolgálat vezetője kedden bejelentette, hogy megerősítik a határőrposztokat, és áttérnek a „háborús körülmények közötti határvédelemre”. Kifejtette, hogy már kedden páncélozott harcjárművekkel és nehéztüzérségi fegyverekkel erősítik meg egyes határszakaszok védelmét, valamint tankelhárító árkokat ásnak. Ezen túlmenően a határőrposztokat vészjelző berendezésekkel látják el, amelyeknél lőállásokat alakítanak ki.  

A terrorellenes műveleti csoport szóvivője közölte, hogy értesüléseik szerint Oroszország területén újabb „terrorista alakulatokat” szerveznek Kujbisevo térségében, amelyeket Ukrajnába készülnek „átdobni”. Leszögezte, hogy Ukrajna területén minden illegális fegyveres alakulattal végeznek, ha tagjai nem teszik le a fegyvert.

Putyin nem lesz ott Porosenko beiktatásán

Kijevben bejelentették, hogy az újonnan megválasztott ukrán államfő, Petro Porosenko szombati beiktatási ceremóniájára nem hívták meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Jevhen Perebijnisz, a kijevi külügyminisztérium szóvivője elmondta: Moszkva kapott meghívót az eseményre, azonban nem az államfőt, hanem Andrej Vorobjovot, az Oroszországi Föderáció ukrajnai nagykövetségének követ-tanácsosát hívták meg. Hozzátette, a diplomata még nem jelezte, hogy részt vesz-e az eseményen. Megjegyezte továbbá, hogy nemcsak Oroszország kapott ilyen szintű meghívót, hanem számos állam fogja csak diplomáciai szinten képviseltetni magát.

Keddig mintegy húsz ország állam-, illetve kormányfője jelezte vissza, hogy elfogadta a meghívást Porosenko beiktatására. Köztük van Joe Biden amerikai alelnök, Bronislaw Komorowski lengyel, Dalia Grybauskaite litván és Didier Burkhalter svájci államfő is, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelenlegi elnöke. Ezenkívül meghívást kaptak többek között Németország, Grúzia és Moldova elnökei is. Az Európai Bizottság az UNIAN ukrán hírügynökség forrása szerint még nem kapta kézhez a meghívót, így egyelőre nem tudják kiképviseli majd az uniót a beiktatáson. Brüsszelben ugyanakkor a hírügynökség tudósítójának azt mondták, minden bizonnyal az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso részt fog venni az eseményen, az uniós küldöttségnek pedig mindenképpen tagja lesz Stefan Füle, az EU bővítési biztosa.

Petro Porosenko a független Ukrajna ötödik államfője lesz. Ő az első, aki egy választási fordulóban nyerte el az államfői tisztet azáltal, hogy a résztvevők több mint fele rá szavazott.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megbünhõdte már a nép
2014. június 04. 11:22
5 fõt vesztették el tegnap a helyi önvedelmi erõk. Tehat az ukrán hazugságot 60-nál kell osztani. Még Krasznij Limant sem tudták bevenni a Bandera hivei
Csigorin
2014. június 04. 06:56
Nem nyugszanak ezek a rohadek majdanosok amig a fel orszagot ki nem irtjak?
ciprióta
2014. június 04. 05:35
Vorobjov a követ-tanácsos jelenleg az ideiglenes ügyvivő szerepét tölti be Kievben , igy meghivása az elnöki innagurációra nem más,mint kötelező protokol, amit minden olyan képviselt ország diplomáciai képviselője megkap, amelynek létezik képviselete Ukrajnában. Miután Oroszország egyenlőre nem üzent hadat hivatalosan Ukrajnának igy a követtanácsos részvétele elvileg kötelező, távvolléte sértés a fogadó fél vonatkozásában , igy szankcionálható is.....Például hazazavarják, vagy berendelik az ukrán küm-be.
ciprióta
2014. június 04. 05:31
A szakadárok vagyis köztörvényesek módszeres kiirtása nem egyszerü dolog, hiszen a polgári lakosságot ezek a rohadékok nem engedik ki a harcok övezetéből igy aztán az orosz puccsista,csekista , agyonfizetetten hazug sajtó és elnöki apparátus tajtékozva üvöltözik arról,hogy az ukrán hadsereg népirtással foglalkozik. Nem igaz, hazugság, Putyin helye Hágában, vagy Kadhafi mellett..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!