Rosszul számolta ki az NVB, mennyi pénz jár a pártoknak

2014. május 08. 15:32

Hiába kalkulálta újra kedden az NVB a pártok költségvetési támogatásának arányait, még így sem számolt jól. A Kúria az Együtt kérelmére eljárva, jogerős végzésben megállapította, hogy az NVB téves jogszabályértelmezés miatt rosszul osztotta fel a támogatás egy részét.

2014. május 08. 15:32

Az NVB kedden azért vizsgálta felül a pártok költségvetési támogatásának arányaira vonatkozó számításait, mert a választáson közös listát állító pártok egymás közötti megállapodását figyelembe véve határozták meg. Kiderült azonban, hogy ezt a szabályt csak a kampányfinanszírozásra lehet alkalmazni, a pártok működési támogatásának elosztását viszont a párttörvény szabályozza. Az újraszámolás során azonban nem jelöltarányosan, hanem a megszerzett mandátumok arányában osztotta el a támogatást az NVB – írja az Index.

Az új választási eljárási törvény változást hozott a listás szavazatok tekintetében, hiszen megszűntek a területi listák, viszont a párttámogatás szabályai változatlanok maradtak. Az Index úgy tudja, az NVB elé mind a jelöltarányos, mind a mandátumarányos értelmezést beterjesztették. A testület végül úgy találta, hogy a mandátumarányos módszer jobban megfelel a jelenlegi jogszabályi környezetnek. 

A párttámogatás szabályai (régiben maradt) szerint azonban a közös listák vonatkozásában a közös listán szereplő összes jelöltet figyelembe kell venni a listára leadott szavazatok megoszlási arányának megállapításakor, nem csak azokat, akik mandátumot szereztek. Az Együtt ezért a Kúriához fordult az NVB második határozata miatt, a Kúria pedig megállapította, hogy az NVB téves jogszabályértelmezés miatt rosszul osztotta fel a támogatás egy részét. 

A párttámogatás negyedét ugyanis a mandátumot szerzett jelöltek aránya szerint, háromnegyedét pedig összességében a pártra leadott szavazatok alapján osztják el.

A végzés indokolásában a Kúria kifejti: az utóbbi, 75 százalékos támogatási körből nem zárhatók ki azon pártok sem, amelyek nem jutottak be a parlamentbe, mivel a párttámogatási rendszer célja pont a „népakarat kialakításában és kinyilvánításában közreműködő párttevékenység támogatása”. A támogatás feltétele ugyanakkor egy nagyon minimális, 1 százalékos támogatottság, többlet feltételt – adott esetben parlamenti bejutást – nem támaszthat az NVB a támogatás kiosztásakor.

A Kúria jogerős végzésével módosította az NVB határozatát és megállapította a pártok költségvetési támogatásának meghatározásához szükséges elosztási arányokat.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Simlicska Gordon
2014. május 09. 01:15
andy vajna nyert 5 koncessziót meg szima gábor 2-t, Tényleg, ez miért nem vezető hír a Mandin? A Fizess olyan szintre fejlesztette az állami maffiát hogy a Cosa Nostra szakértőit küldi Bp-re, tanulni a a Fizess-től A több 100ezer kocsmáros akitől ellopták a játékgépeket, miért nem tűntet? Vagy vajna félkarű rablói nem károsak a társadalomra mert kóserek?
Simlicska Gordon
2014. május 09. 01:12
A képet egyébként honnan vette a Mandi? Konkrétan kettős kereszténygyalászás látható a képen Egyfelől a Teremtés szakrális pillanatának a meggyalázása másfelől pont dollár bankjegy van rajta ami tele van az illuminati jellépeivel - piramis, mindent látó szem stb
Simlicska Gordon
2014. május 09. 01:09
Ezért most a nép vagyis az adófizetők is rosszul fogják kiszámolni a NVB tagjainak fizetését Havi 30 at kapnak Ezüstöt
kjkj945
2014. május 08. 17:11
Minden kamu pártnak az adófizetők pénzéből adjanak még többet!!! Megérdemlik!! Megélhetésiek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!