Olekszandr Szics nacionalista Szabadság (Szvoboda) párti miniszterelnök-helyettes az Ukrinform hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy „ha Ukrajna gyengeséget mutat, a magyarok mellett mások is ki akarnak majd szakítani egy-egy darabot területéből”. „Annak érdekében, hogy ne teremtsenek precedenst a Krímben történtek, illetve Orbán Viktor miniszterelnök kijelentése, az ukrán államnak erőt kell mutatnia. A politikus hozzátette, hogy „az ukrán földek történelme olyan, hogy egyes területek hosszabb-rövidebb ideig más államok megszállása alatt voltak”.
Szerhij Szoboljev, a kormányzó Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője a Szevodnya című lap hírportáljának kommentálva a magyar miniszterelnök kijelentését hangsúlyozta, hogy Ukrajna kész megfelelő választ adni, beleértve adott esetben egy külügyi jegyzéket. Szavai szerint erre abban az esetben kerülhet sor, ha a kijevi magyar nagykövet – akit előző nap bekérettek az ukrán külügyminisztériumba – megerősíti, hogy a miniszterelnöki kijelentésének „betűje és szelleme” megfelel annak, amit a sajtó nyilvánosságra hozott. Hozzáfűzte, hogy szükség esetén az ukrán parlament is megfelelő választ ad majd.
Viktor Baloha kárpátaljai független parlamenti képviselő, az Egységes Központ nevű párt vezetője a RusNews.ua hírportálnak kedd este úgy vélekedett, hogy a kárpátaljai magyarok számára biztosított a kulturális autonómia. Ennek alátámasztására megemlítette az ungvári egyetem magyar szakát, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, továbbá azt, hogy Beregszászban regionális nyelv a magyar. Hozzátette, hogy a magyar kisebbség érdekeit a megyében két politikai szervezet is képviseli: Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).