Az MSZP ott tart ahol négy éve

2014. április 15. 21:11

Nem csak nagy pártnak kell látszani, annak is kell lenni. Én benyújtottam lemondásom az MSZP jászsági szervezetének vezetéséről. Nemcsak azért, mert így illik, hanem azért is, mert felelős vagyok az eredménytelenségért.

2014. április 15. 21:11
Szekeres Imre

„Nem csak nagy pártnak kell látszani, annak is kell lenni. 

Bár még nehezemre esett a beszéd (a mellhártyagyulladásom miatt a hangszálaim is begyulladtak), de minél előbb találkozni akartunk egymással. Én benyújtottam lemondásom az MSZP jászsági szervezetének vezetéséről. Nemcsak azért, mert így illik, hanem azért is, mert felelős vagyok az eredménytelenségért.

A vitában, ami több órán át tartott, az vált egyértelművé, hogy a 800 000 hiányzó szavazat nem magyarázható azzal, hogy lejtett a pálya és azzal sem, hogy minden eszköz a kezükben volt az internet kivételével.

Az MSZP ott tart ahol négy éve.

Mi hiányzott a még szükséges 800 000 szavazathoz? 

Először is működőképes központi kampányszervezet és politikai súllyal rendelkező megszólalók. Tanúja voltunk a szervezetlenségnek, zűrzavarnak, a válaszok hiányának. Legalább egy megjegyezhető neve lett volna a választási szövetségnek, s persze az is, hogy ne januárban jöjjön létre. 

Másodszor, hogy kormányképesnek tartsanak bennünket. Olyan politikai üzenet, ami válasz az emberek mindennapi gondjaira, hogy higgyenek abban, ha mi kormányzunk, jobb lesz nekik. 

Leginkább persze azon múlott, hogy ezt a négy évet elvesztegettük. Mesterházy Attila volt az elnök végig, övé a felelősség. Enyém is persze, mert nem tiltakoztam, sőt, szeptembertől visszavonultam a Jászságba, mert láttam, használni nem engednek, ártani nem akartam. 

Új baloldali demokratikus pártot kell szervezni az MSZP bázisán, ez volt az MSZP jászsági vezetőinek véleménye tegnap este. Ez teljesen más felfogást, megközelítést és eszközöket kíván, mint eddig. Ez nem a sokat hangoztatott >megújulással< írható le, ami csak pozíciófoglalást jelentett. Ez más! Elengedhetetlen a magyar valóság megértése, és az állampolgárok millióinak megnyerése, mert ez lehet az alapja annak, hogy Magyarország újra élhető legyen.

Rajtunk nem fog múlni! Mint mindenhol Kelet-Magyarországon, harmadik lett a kormányváltó erő és én is a választáson itt, a Jászságban, de 2-3%-kal jobb eredményt értünk el a listás szavazáson, mint a hasonló körzetekben és én még ehhez 1-2% további többletszavazatot is kaptam. Ez ad erőt ahhoz, hogy újrakezdjük a szegény, a kiszolgáltatott emberek érdekében, hogy esélye legyen mindenkinek a boldogulásra. Nagy küzdelem ez a közömbösség, a félelem, az igazságtalanság ellen! Remélem, a fiatal generációk sikerrel vívják meg ezt a küzdelmet! A mi dolgunk, hogy ezt segítsük, támogassuk.”

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csadtoselemér
2014. április 16. 14:26
Imre, és Papp János szellemét is bevinnétek az ismét megújuló pártba? Istenem, Szekeres, mint megújuló!
56október
2014. április 16. 13:18
Tévedsz, Szererererereres! Még ott se tart. És remélem, négy év múlva még ott se, ahol most tartott. Menjetek már a picsába4
Szorgos Lajhár
2014. április 16. 12:55
Te meg ott tartasz, ahol Pap elvti sameszaként elkezdted. Vonulj vissza az összelopott pénzeddel és vedeld halálra magadat - no nem Koccintóssal vagy aromásított szesszel. Akkor sem hatódom meg, ha lehúzod magadat a WC-n.
qccqccqcc
2014. április 16. 11:58
Egy 0 lemaradt, Imruskám. A Zemeszpé ott tart, ahol 40 éve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!