HVG: Hónapok óta nyomoznak a belvárosi önkormányzatnál

2014. április 09. 15:40

A Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat gazdálkodását érintő ügyben nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség – írja a HVG. A lap szerint az ügy Rogán vagyonbevallásánál súlyosabb. Úgy tudják, tavaly év végén iratokat és megbízási szerződéseket is lefoglaltak.

2014. április 09. 15:40

Ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyészség az V. kerületi önkormányzat gazdálkodását érintő ügyben – írja a HVG. A lap úgy tudja, hogy már hónapok óra vizsgálódnak. Az ügy állítólag súlyosabb, mint a Rogán vagyonbevallása körüli pontatlanságok, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva az ügyészség nem közölt részleteket. 

Rogán egyébként a vagyonbevallása kapcsán maga kért adóhivatali revíziót, hogy tisztázza magát. A HVG azonban úgy tudja, az ügyészség ennél súlyosabb dolgokat gyanít, és az önkormányzat gazdálkodását érintő ügyben nyomoznak. A lap önkormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, tavaly év végén iratokat, többet között megbízási szerződéseket is lefoglaltak az önkormányzatnál.

A HVG arra is rámutat, hogy a belvárosi ellenzék sem firtatta korábban az önkormányzat gazdálkodását. A lap szerint azért, mert a képviselő-testületi döntés alapján kiosztott támogatások egy része ellenzéki (MSZP-s, jobbikos) érdekeltségek részére fizették ki.

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. április 09. 20:58
Rogán ügye nem ügy. Maga kért adóhivatali vizsgálatot a tetőterrasz rettentő, vérforraló, szörnyű beépítése miatt. A képviselőtestületi vizsgálat más kérdés. Akinek vaj van a fején, bukjon. Mindegy, fideszes, szoci, jobbikos vagy piréz.
schnee
2014. április 09. 16:44
Érdekes, mert erről nem írt az ügyészség hivatalos közlönye az MN :D
kjkj945
2014. április 09. 16:04
A hóvég mindent tud! Mindig csak az igazat a tiszta a teljes igazságot mondja!!
Felebarát
2014. április 09. 15:57
NAHÁT
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!