„Fogom a kezét és együtt emelkedünk” – így szól a kötet címe, mely valójában egy hangzatos átemelés a Hofher József jezsuita szerzetessel készült és teljes terjedelmében közölt interjúból. Az atya neve nem véletlenül forrt össze a cigánypasztorációval, amint arról a könyvben tanúbizonyságot is tesz, hosszú évek fáradtságos munkája tette lehetővé, hogy ma felkészülten és a témában egyházi körökben talán a legkompetensebb módon nyilatkozik a romák helyzetéről, ill. hogy olyan eredményeket mutathat fel, mint pl. a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat kereteibe illeszkedő Jezsuita Roma Szakkollégium megalapulása, melynek tagjai szintén megszólalnak a kötetben.
A jezsuita rend különösen nagy hangsúlyt fektet a romák helyzetének megoldására, idén tavasszal pl. programsorozatot indítottak a Párbeszéd Házában, mely a cigánykérdés különböző aspektusait járja körül, úgy, mint a sajtó, a média cigányképe, oktatási modellek, az egyház szerepe a szegregáció megszüntetésében…stb.
(A Cigánypasztorációs Műhely programjainak
itt tudnak utánaolvasni)
Nemcsak katolikus oldalról láthatunk azonban kezdeményezéseket. A tanulmányok szépen sorra veszik mindazokat a felekezeteket – hitbéli meggyőződésüktől függetlenül –, melyek a cigányság kiemeléséért sikeresen tevékenykednek, így szó esik pl. a református egyházról, vagy a Hit Gyülekezetéről, a pünkösdisták tevékenységéről, akik már igen komoly eredményeket mutathatnak fel a cigányság kiemelésének témakörében.
Landauer Attila, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium oktatójának munkája kapcsán összefoglalóan így jellemezhetnénk ezen szervezetek törekvéseit:
„Olyan ciganológiai ismereteket próbál összeállítani diákjai számára, amelyeket szerinte egy öntudatos, származását vállaló cigány értelmiséginek tudnia kell. Ugyanakkor arra buzdítja őket, hogy a cigányság európai történetét ne pusztán szenvedéstörténetként, hanem kőkemény társadalmi folyamatok eredőjeként éljék meg, és hogy az önsajnálat helyett az ön- (és a másokon való) segítés lelki technikáit gyakorolják.”
Tartalmát tekintve kompakt, átgondolt kötetet tarthatunk a kezünkben, mely szerkezetileg világosan kiemeli azokat a főbb irányvonalakat, melyek mentén a cigányság helyzetének újragondolását elképzelik. Szó esik a roma fiatalok különböző rétegeiről, az őket összefogó olyan előremutató szervezetekről, mint pl. a Romaversitas, mely a cigány diplomásképzést, a felelős értelmiségi romák kinevelését tartja szem előtt, de találunk hosszas értekezéseket a roma oktatás mikéntjéről is, nem elhallgatva a kérdés nehézségeit, árnyoldalait, problémáit sem.
A kötet végén található, úgynevezett „kiemelkedőkkel” készített interjúk résztvevői megkapó őszinteséggel vallanak a roma értelmiségi lét felé vezető göröngyös útjukról, vagy akár jelenük nehézségeiről, a „két csoport közé szorulva”-lét harcairól, esetleg lehetőségeiről.
Mindenképp a tanulmányok javára kell írnunk azt az elfogadó és több nézőpont megvizsgálására képes hangvételt, melyben szerzőik alapos kutatásaikat elénk tárják, s nem elfelejtendő továbbá az innovatív szemléletmód, mely nemcsak jelenlegi álláspontokat összegez, hanem további fejlődési lehetőségek után kutatva bátran tesz fel kérdéseket is.
Amint azt Gereben Ferenc a kötet szerkesztője előszavában találóan összefoglalja: „Ennek a kötetnek az összeállítása során az a remény ösztönzött minket, hogy valós élethelyzetek és új kutatási eredmények feltárásával, pozitív példák felmutatásával valamelyest hozzájárulhatunk a cigányintegráció ügyének előmozdításához.”
Gereben Ferenc – Lukács Ágnes (szerk.): Fogom a kezét, és együtt emelkedünk! Tanulmányok és interjúk a romaintegrációról. JTMR Faludi Ferenc Akadémia, 2013.
