Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A Lahori Legfelsőbb Bíróságnak március 17-én hétfőn kellett volna döntést hoznia a Mohamed próféta gyalázásának vádjával elítélt pakisztáni keresztény nő, Asia Bibi ügyében, de a tárgyalást egy bíró távollétére hivatkozva ismét elhalasztották.
Az ötgyermekes családanyát 2009-ben tartóztatták le, és 2010-ben első fokon halálra ítélték. Védője fellebbezést nyújtott be, de a legfelsőbb bíróság azóta is halogatja a tárgyalást. A pakisztáni hatóságokra a nyugati közvélemény az asszony javára, míg az iszlám szélsőségesek a halálos ítélet mielőbbi végrehajtása érdekében gyakorolnak nyomást, így a bíróság próbálja halogatni a jogerős ítélet meghozatalát.
