A megmozdulást a MSZP, a DK, az Együtt-PM, valamint a Magyar Liberális Párt szervezte azt követően, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséről szóló népszavazási kezdeményezést. A demonstráción Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, Szabó Imre volt szocialista környezetvédelmi miniszter és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke mond beszédet.
Az esemény kezdetekor a tüntetők az Alkotmány és a Kozma Ferenc utca sarkán felállított színpadtól a következő, a Honvéd utcai kereszteződés utánig álltak. Sokan a DK zászlóival és tábláival érkeztek, de a Liberálisok kék színű lobogói, valamint kormányellenes feliratok és a Szolidaritás zászlói is láthatók voltak.