A Buckingham Palota kedden hivatalosan bejelentette, hogy II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg április 3-án – hivatalosan Giorgio Napolitano olasz elnök meghívására – Rómába látogat, és a Vatikánban felkeresi a katolikus egyházfőt is. A vatikáni látogatás gyakorlatilag két egyházi vezető találkozójának is tekinthető. Az anglikán egyház első számú világi vezetője, hivatalos címe szerint főkormányzója ugyanis a Rómával történt XVI. századi szakítás óta a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet királynő, és az anglikanizmus Nagy-Britanniában államvallásnak számít.
A brit királyi pár eredetileg tavaly márciusban utazott volna Rómába, de akkor az uralkodó kórházi ellátást is igénylő betegsége miatt a látogatást elhalasztották. Legutóbb 2010-ben volt ilyen szintű kapcsolatfelvétel a brit monarchia és a Vatikán között, akkor Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek tett négynapos látogatást Nagy-Britanniában a királynő meghívására. XVI. Benedek pápa látogatása történelmi jelentőségű volt, katolikus egyházfő ugyanis állami látogatáson, azaz a brit uralkodó vendégeként korábban soha nem járt brit földön.