„Más sértő kifejezésekhez hasonlóan nem ritkán a “kapitalizmus” kifejezést is éppen a szabad piac azon értelmiségi támogatói közül tették magukévá néhányan, akikkel szemben azt negatív értelemben használták. A szó történetének eredményeképpen azokat, akik a “kapitalizmus” kifejezést az általuk támogatott eszmére vonatkozóan vagy egyszerűen csak egy társadalomtudományi vitára alkalmas semleges kifejezésként alkalmazták, hátrányosan érintették azok a tények, hogy (1) a kifejezést két értelemben is (utalva mind a szabad piaci vállalkozói szellemre, mind pedig az adóbevételeken, továbbá a kormányzati hatalmon és pártfogáson való élősködésre), és (2) szinte mindig határozottan negatív színezettel használták.
Néhányan azt javasolják, hogy végképp hagyjunk fel a szó használatával, mert az olyannyira telített egymásnak ellentmondó jelentésekkel és ideológiai színezettel. Ez kétségtelenül csábító megoldásnak tűnik, egy probléma azonban fennmarad. Minden bizonnyal szükséges a gazdasági fejlődéshez annak lehetővé tétele az emberek számára, hogy szabadon kereskedjenek, a nyereségek és veszteségek vezéreljék őket, önmagában ez azonban nem elegendő egy modern világ megteremtéséhez. A “tojást vajra cserélő” emberek modelljét meghaladó modern piacok az intézményi, műszaki, kulturális, művészeti és társadalmi innováció fergetegéből emelkedtek ki és táplálják azt.
A modern szabadpiaci kapitalizmus az újításokat nem csigalassúsággal vezette be évezredeken keresztül, hanem egyre gyorsabban – pontosan ez az, amit mind a szocialisták (mindenekelőtt Marx) és szövetségeseik, a piacellenes konzervatívok olyannyira félelmetesnek találtak a modern világban.Kapitalizmus, szocializmus és demokrácia című művében Joseph Schumpeter kritizálta azokat, akik szerint “az általában látni vélt probléma az, hogy a kapitalizmus miként irányítja a fennálló szervezeti kereteket, miközben a lényeges probléma az, hogy hogyan hozza létre és rombolja le azokat.”