Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Minden eszközzel a kormányfő ellen dolgozik a baloldali elit — és az idő egyre fogy.

Levélben kérte a román ortodox egyház vezetője, Daniel pátriárka a romániai megyei és helyi önkormányzatokat, hogy jelentős összegekkel járuljanak hozzá a Bukarestben épülő Nemzet Megváltása-katedrális munkálataihoz – írja a Magyar Kurír.
Az egyházfő százezer lejt (közel hétmillió forint) kért például az erdélyi Beszterce-Naszód Megyei Tanácstól, Beszterce városától pedig, akárcsak Kolozsvártól, kétszázezer lejt szeretett volna kapni. Ennél is nagyobb összeget, háromszázezer lejt kért a Máramaros megyei képviselő-testülettől.
