Egy fekete színésznő fogja alakítani Jézust a Jézus Krisztus Szupersztár egyik Los Angeles-i adaptációjában

Az alkotói szabadság számomra is fontos, viszont ez nyilvánvaló provokáció és keresztények millióit sérti.

Érdekes, hogy racionálisan gondolkodó emberek is rettegnek „Triszkai Deká”-tól, vagyis a 13-as számtól.
„A Lucia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt a középkorban a szemfájósok védőszentjének tekintették. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.