Egy romatelep 120 lakójának teremtene emberhez méltó lakhatási körülményeket a katolikus egyház – számol be a Szeged Ma. A Szeged-Csanádi Egyházmegye huszonkét kiskundorozsmai családnak építene lakóparkot. „A legjobban a fürdőszoba és a wc hiányzik, ráadásul télen majd megfagy az ember. Fával tüzelünk, de rosszak a nyílászárók, a gyerekek fáznak” – sorolta a problémákat Kolompár József, akik hatan élnek egy Árpa utcai lakásban a szegedi városrészben.
A lakásokon kívül kápolnát, közösségi házat és sportpályát is építenének, Kiss-Rigó László megyés püspök szerint ezzel megteremthetik annak a lehetőségét is, hogy önmagukon segítsenek az ott élők, hiszen saját erőből onnan, ahol most élnek, kiemelkedni nem tudnak. „A hit tettek nélkül halott, mi pedig élő hittel szeretnénk rendelkezni. Egy keresztény hívő ember nem hajthatja le a fejét tiszta lelkiismerettel anélkül, hogy ne tenne valamit olyan esetekben, mint amilyen a dorozsmai családok helyzete” – mondta, majd hozzátette: „Minden fejlesztést az ott élőkkel és képviselőikkel egyeztetve szeretnénk kialakítani. A Keresztény Roma Szakkollégium mintájára azt szeretnénk, hogy a lakópark nehéz sorsú nem roma családokat is befogadna.”