Németh Zsoltot választotta meg frakcióvezetőjének az Európa Tanács konzervatív képviselőcsoportja
A politikus szerint a frakció legfontosabb feladata az lesz, hogy tovább vigye és erősítse a kereszténydemokrata és konzervatív erők együttműködését.
Az Alkotmánybíróság múlt heti döntése értelmében kisajátításra kerülnek a Politikatörténeti Intézetben őrzött állampárti iratok, amelyeket a Magyar Országos Levéltárban kell majd elhelyezni. A PTI Strasbourgban keres jogorvoslatot.
Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes a levéltári törvény azon módosítása, mely előírja, hogy az kommunista múlt iratait állami levéltárban kell elhelyezni. Ez azt jelenti, hogy a PTI-nek át kell adnia az eddig általa őrzött iratokat. Földes Györgyöt, a Politikatörténeti Intézet vezetőjét nem érte váratlanul az Alkotmánybíróság döntése. Mint a Népszavának elmondta: az Ab megvárta a határozathozatallal, hogy a negyedik alkotmánymódosítás tételesen az alaptörvénybe emelje azokat kitételeket, amelyeket megtámadtak.
Földes azt is hozzátette: még van lehetőség a jogorvoslatra, Strasbourgban folytatják a pert a kártalanítás reményében. A hatalmas eszmei érték mellett ugyanis az Intézetnek nem kevés ráfordítása is benne van az iratanyag gondozásában.