NOL: Párttá alakul a Magyar Hajnal

2013. október 29. 12:38

Volt jobbikosok részvételével új szélsőjobboldali párt alakul Magyar Hajnal névvel. A jelenleg bejegyzés alatt álló párt együttműködne minden olyan nemzeti radikális párttal, akik nem a Jobbik szövetségesei.

2013. október 29. 12:38

A Magyar Hajnal csütörtökön fogja bejelenteni, hogy párttá alakul és elindul a választásokon – számolt be a NOL. Korábban is felmerült már a görög Arany Hajnal mintájára egy új párt létrehozása a Jobbikban csalódott „radikális szervezetek” részvételével, de ekkor csak egy honlap indult el ezzel a névvel. Lenhardt Balázs a Jobbikból kizárt, jelenleg független parlamenti képviselő azt mondta még augusztusban, hogy a szervezetek között már egy éve elindultak a tárgyalások, amelyeknek ő is a részese. Közölte azt is, hogy a résztvevők szerint a Jobbik elvesztette a nemzeti radikalizmusát.

A lap szerint csütörtökön bejelentik, elindul a jövő évi választásokon a bejegyzés alatt álló párt. Vezetője az a Kisgergely András, akit 2012-ben Endrésik Zsolttal, az Országgyűlés jelenlegi tagjával kizártak a Jobbikból. Jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés tagja és az ózdi önkormányzat független képviselője. Sok információt a csütörtöki sajtótájékoztató előtt nem árultak el, annyit lehet tudni még, hogy a pártban résztvevő csoportok között van több gárdaszervezet – kivéve az Új Magyar Gárdát, ami a Jobbikkal működik együtt –, valamint a Magyar Nemzeti Arcvonal, de „erős rokonszenvvel” tekint rájuk a Betyársereg is.

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
karika01
2013. október 29. 22:28
Már a Jobbik is bőven sok ennek az országnak, erre jön egy újabb, még nácibb, még keményebben gyűlölködő banda! Gyönyörű! Kívánom, hogy egy valamiben legyenek sikeresek, de abban a nagyon: a radikális oldal végletekig terjedő megosztásában és a szélsőjobboldal teljes hiteltelenítésében!
matyóhimes
2013. október 29. 19:28
És mi az h ezt az undormanyt bejegyezték?! Felháborító!! A magyar ketfarku kutyapartot meg nem??
matyóhimes
2013. október 29. 19:24
Minek ennyi mocskos náci!? A jobbik is sok! Senkinek nincs szüksége a gyűlöletre, megosztásra, meg a hülyeségukre!! Vesszen a Jobbik! Vesszen a Magyar Hajnal! Éljen Magyarország!
várúr
2013. október 29. 18:09
Ez a fékezhetetlen agyvelejű, habzó pofával hazudozó májkrém folyton megnevettet. Sas Józsi megirigyelhetné a komikus ostobaságát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!