Érdemes-e perelni a devizahitelek ügyében?

A válság előtt tömegesen felvett devizaalapú hitelek lényege, hogy a kölcsönt a bank devizaforrás igénybevételével devizában nyújtja, abban tartja nyilván és abban is követeli meg. De mivel az ügyfélnek forint kell, a bank folyósításkor a kölcsönösszeget forintra konvertálja; tekintve pedig, hogy az adósnak forint jövedelme van a konverzió a visszafizetésnél is elkerülhetetlen. A konverzió persze költséggel jár, és ehhez még egy plusz kockázat is társul a forintban nyújtott hitelekhez képest, ami az árfolyam-ingadozásokból adódik. Ezekről a kiemelt kockázatokról természetesen tájékoztatni kell az ügyfeleket, ezért is íratnak alá a bankok minden esetben kockázatfeltáró nyilatkozatot. Hogy sok ügyfél ezt nem olvasta el vagy félvállról vette, az a saját mulasztása, a szerződés ettől még megköttetett.

A válság után aztán többszörösére emelkedett törlesztő-részleteknek köszönhetően sorra dőltek be a hitelek, házakat árvereztek el, adósok tömegei kerültek lehetetlen helyzetbe, így várható volt, hogy előbb-utóbb kapargatni kezdik majd a hitelszerződéseket. Eddig két jogerős ítélet született, amelyben az adósok nyertek a bankokkal szemben és a bíróságok kimondták bizonyos szerződési feltételek érvénytelenségét. De miben segít ez konkrétan az adósokon, és mi van azokkal a — médiában jóval ritkábban megjelenő — perekkel, amiket a bankok nyernek?

Szabad rablás?

A devizaalapú hiteleket még a válságot megelőzően, vagyis 2008 előtt vette fel tömegesen a lakosság, amikor a mainál lényegesen megengedőbb szabályok voltak arra nézve, hogy mit kell illetve mit nem lehet egy-egy ilyen szerződésben kikötni — magyarázta el kérdésünkre egy banki ügyekkel foglalkozó, neve elhallgatását kérő szakjogász, aki azt is elmondta: a hitelintézeti törvény (Hpt.) megengedte az egyoldalú szerződésmódosítást, amennyiben ennek a lehetőségét írásban egyértelműen kikötötték. „Win-win szituáció volt egészen a válságig, addig senki nem vélt jogi hibát felfedezni a szerződésekben” — írta érdeklődésünkre az OTP Médiakommunikációs Osztálya, hozzátéve: számításaik szerint a devizahitelesek 80%-a mind a mai napig kevesebbet fizetett vissza, mintha ugyanakkor ugyanazt az összeget forintban vette volna fel.

Az állam csak a válság kirobbanása után, a devizaárfolyamok drasztikus változása és a pénzpiaci forrásszerzés drágulása következtében megemelkedett ügyleti kamatok miatt jelentősen megnőtt törlesztő-részletek hatására kezdett komolyabban belefolyni a fogyasztói hitelszerződésekbe, 2010-ben például egy kormányrendeletben meghatározta azokat az okokat, amelyekre hivatkozva a bank egyoldalúan szerződést módosíthat; azonban ez az előírás is csak a lakáscélú devizahitelekre vonatkozik. A szakértő elmondta: a devizahiteles perek túlnyomó többsége egyébként sem lakáscélú, hanem szabad felhasználású hitelszerződésekkel kapcsolatban indul. Az ingatlanok csak úgy jönnek képbe ilyenkor, hogy biztosítékként jelzálogot terheltek az adós már meglévő ingatlanára: magyarul az esetek többségében nem a hitelből vették a házat, hanem a meglévő ház szolgált biztosítékul a szabad felhasználású milliók visszafizetésére.

Mivel a szerződéseket a megkötésükkor irányadó szabályokra tekintettel kell elbírálni, így a jórészt 2009 előtt megkötött szerződések tekintetében, a speciális szabályozás hiányára figyelemmel alapvetően a Ptk. és a Hpt. szabályait lehet és kell figyelembe venni. Eleinte jolly-joker érvnek tűnt a jó erkölcsbe ütközés, mint teljes semmisségi ok. Erről azonban számos esetben kimondta a bíróság, hogy egy olyan szerződés, amit százezrek kötöttek meg, nem lehet jó erkölcsbe ütköző, ennek ugyanis pont, hogy a társadalom szerződéskötéskor fennálló általános értékítélete a zsinórmértéke. Az az elmélet, hogy ezek a szerződések létre sem jöttek, szintén sántít, hiszen a felek részéről megvolt az ügyleti akarat, az adósok igenis kölcsönt akartak felvenni — magyarázta el a Mandinernek Bodzási Balázs, a Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Tanszékének oktatója. Szerinte érvénytelenségi okként legfeljebb csak egyes szerződési kikötések jogszabályba ütközése képzelhető el, ami megnyilvánulhat egyrészt bizonyos költségek feltüntetésének elmulasztásában (erről szólt a Kúria nyári, árfolyamrést rögzítő ítélete), másrészt pedig egyes szerződési feltételek tisztességtelenségében, amit általános jelleggel a Ptk. ír körül (itt: 209 §).

Tisztességtelen-e az egyoldalú szerződésmódosítás?

Ilyen tisztességtelen szerződési feltételként szokták megtámadni a bankok részéről fenntartott egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, amiről — a gumiszabályokat értelmezendő — a Kúria 2012-ben egy kollégiumi véleményt is kiadott. A kötelező erővel ugyan nem bíró vélemény kimondja, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés önmagában nem minősül tisztességtelennek, csak akkor, ha jogszabályba ütközik, vagy „a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével indokolatlanul és egyoldalúan előnyös a pénzügyi intézmény, illetve hátrányos a fogyasztó számára.” Így például tisztességtelen az olyan egyoldalú szerződésmódosítás, amely nem tételesen meghatározott ok-lista alapján történik; vagy van ugyan oklista, de az abban „meghatározott körülmények ténylegesen nem, vagy nem a körülmények változásának mértékében hatnak a kamatra, költségre, illetve díjra.” Szintén tisztességtelennek számít az olyan feltétel, amely kizárja, hogy a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás hatása a fogyasztó javára érvényesítésre kerüljön vagy a fogyasztóval szerződő félnek módja van az egyoldalú módosításra okot adó feltétel bekövetkeztét előidézni, abban közrehatni.

Egyes szerződési feltételek tisztességtelensége főszabályként mindig csak részleges érvénytelenséget okoz: vagyis a szerződés többi rendelkezése továbbra is köti a feleket. Gyakorlatilag tehát az adósok a bankok egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó ok-listáját szokták megtámadni. A számos devizahitelest képviselő Léhmann György ügyvéd fütyül a PK véleményre, szerinte az egyoldalú szerződésmódosítás semmilyen esetben sem fogadható el. Kérdésünkre kifejtette: a bankok ok-listáiban olyan általános indokok szerepelnek, mint a „devizaárfolyam változása”, ami gyakorlatilag folyamatosan fennáll, és meglátása szerint ehhez képest is aránytalanul emelik a bankok a kamatot. Szerinte a bankoknak referenciakamathoz, azaz svájci frank hitel esetén a svájci jegybank alapkamatához kellene kötniük az általuk kért kamatot ahelyett, hogy korlátlanul az „ügyfeleken nyerészkednek”.

A Mandiner által megkérdezett szakértő viszont úgy véli, teljesen irreális ez a sokak által hangoztatott követelmény. Hangsúlyozta: a bankok nem a svájci jegybanktól, hanem a pénzpiacról szerzik be a kölcsön nyújtásához, illetve fenntartásához szükséges devizát, vagyis nem az alapkamaton, hanem ennél jóval drágábban, piaci áron. A deviza piaci árának egyik összetevője az úgynevezett országkockázati felár, amiről tudvalevő, hogy a válságot követően jelentősen megemelkedett Magyarország vonatkozásában, és aminek forrásdrágító hatása alól a külföldi anyabankok magyarországi leányai sem tudják magukat kivonni. A „nyerészkedős” narratíváról szólva kiemelte: a hitelesek ilyenkor elfelejtik, hogy a bank a betétesek pénzéből ad nekik hitelt, akik viszont nem tennék a pénzüket egy olyan bankba, amely nem nyereséges és így nem tudja a betét biztonságát, a betéti kamatot garantálni.

Kimondták az érvénytelenséget: hogyan tovább?

Abban egyetértenek az általunk megkérdezett jogászok, hogy a teljes semmisség senkinek sem jó: ez ugyanis azt jelenti, hogy a szerződés teljes egészében érvénytelen, és az eredeti állapotot kell helyreállítani. Bodzási Balázs szerint fontos, hogy az ügyvédek megfelelően tájékoztassák ügyfeleiket, hiszen az adósnak ez esetben egy összegben vissza kellene fizetnie a teljes hitelösszeget (késedelmi kamattal együtt), ami nyilvánvalóan nem jelentene megoldást, hiszen korábban a törlesztő-részleteket sem tudta fizetni. A bank sem járna így jól, hiszen egyszerűen visszakapja a pénzét, de elesik a nyereségtől.

Léhmann György ügyvéd kérdésünkre hangsúlyozta: semmiképp sem célja, hogy a bíróság teljes érvénytelenséget állapítson meg. Ezeket a szerződéseket megkötötték, meg is kell maradniuk, csak ki kell javítani a hibáikat — foglalta össze, hozzátéve: ezért csupán egyes szerződési feltételek (vagyis az egyoldalú módosítást megengedő ok-lista) tisztességtelenségének és így érvénytelenségének megállapítását kérik, az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását azonban nem. Tehát amennyiben például egy egyoldalú kamatemelésről a bíróság megállapítja, hogy érvénytelen, ez azt jelenti, hogy az addigi magasabb kamatfizetés miatt túlfizetés keletkezett az ügyfél oldalán, amit aztán majd a bankkal elszámolnak. Szerinte a banknak csak akkor kell az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt keresetet indítani, ha nem tudnak az elszámoláskor megegyezni.

A megállapítási keresetről szakjogászunk kifejtette: ez a fajta per korábban nem létezett, és alapvetően nincs is értelme, hiszen önmagában a megállapítástól még senkinek nem lesz jobb, ezután külön keresetben kell kérni a jogkövetkezmények alkalmazását. Az ugyanis irreális feltételezés, hogy a fizetési képesség (és sok esetben készség) teljes hiányában az adósok hajlandóak lesznek a felvett kölcsönösszeget kamataival együtt önként visszafizetni, ami az eredeti állapot helyreállításának szükségképpeni velejárója. Ez viszont megint hosszú eljárást, ismételt illetékfizetést, a bíróságok terheinek növekedését jelenti anélkül, hogy bármilyen előnye lenne. Bodzási Balázs azt tette hozzá: az ügyfelek nagy része valószínűleg egyáltalán nem számít arra, hogy egy ilyen győztes megállapítási per után a bank őt majd visszaperli.

Mi lehet a megoldás?

Az egyesével perelés drága, hosszú és kétséges kimenetele miatt nem biztos, hogy a legjobb megoldás. A kérdésben egyáltalán nincs kialakult bírói gyakorlat, könnyen lehet, hogy egy ugyanolyan szerződést másképp ítélnek meg Pécsen, mint Miskolcon — fejtette ki kérdésünkre Bodzási. Szerinte ez a tömeges eladósodás már társadalmi problémává vált. Ugyan külföldön, például Horvátországban vagy Romániában is adódtak hasonló problémák, de korántsem ilyen nagy mértékben, hiszen Magyarországon mára több, mint százezer adós nem tudja a hitelét fizetni. Az állami beavatkozásról úgy vélekedett: alkotmányossági kérdéseket vet fel, hogy az állam visszamenőleg beleszól magánfelek szerződésébe, a jövőre nézve tett ilyen intézkedés viszont nem lenne hatékony.

Érdemes leszögezni, hogy a kormány adósmentési tervei érthető módon csak a lakáscélú devizahitelekre korlátozódnak. Ugyan ennek az ötletnek a fogadtatása is vegyes volt, de az már főleg irreális elvárás lenne, hogy állami pénzből fizessenek ki szabad felhasználású, „csak úgy” felvett és elköltött hiteleket. Viszont mint az általunk megkérdezett szakjogász is elmondta: a bedőlt hitelek, és ezzel arányban a peresített kölcsönszerződések legnagyobb része szabad felhasználású, így őket eleve nem fogja az állam megmenteni. Hasonló, meglepő számadat az is, hogy a hitelesek által indított perekből még mindig tízből kilencet a bank nyer, tehát a perelés egyáltalán „nem tuti eszköz” a kötelemből való szabadulásra (amire egyébként az adós esetleges pernyerése sem adna lehetőséget).

Léhman György ügyvéd sokkal optimistább, szerinte egyértelmű a tendencia, hogy a hitelesek nyerni fognak. Kérdésünkre azonban elmondta, hogy jogerősen még csak két pert nyert meg adós képviseletében, így ebből még nem vonhatók le messzemenő következtetések. Az OTP tájékoztatása szerint ellenük nagyjából háromszáz per folyik, eddig már több mint tízszer nyertek jogerősen. Az ügyvéd szerint egyébként az egyéni perelés alternatíváját jelenthetnék az arra jogosult állami vagy civil szervezetek által indított közérdekű keresetek a bankok általános szerződési feltételeire vonatkozóan.

Banki szakértőnk azonban rávilágított: ezt már szinte minden bankkal szemben megpróbálták különböző civil szervezetek, és a kereseteket rendre idézés kibocsátása nélkül — tehát a szerződési feltételek érdemi vizsgálatának mellőzésével — elutasította a bíróság. A Kúria iránymutatása szerint egy általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítása csak a szerződés(kötés) valamennyi releváns körülményének feltárása után, a teljes szerződéses feltételrendszer ismeretében lehetséges, ami esetről esetre, szerződésről szerződésre változó. A közérdekű kereset ezért nem látszik járható útnak.

A jövőbeni perek megindítására az is hatással lehet, hogy a Kúria egy jogegységi határozatában nem rég tisztességtelennek minősítette a devizahitelekre is jellemző választottbírósági kikötést, amivel gyakran élnek a különböző szolgáltatók nem csak hitel-, de más fogyasztói szerződésekben is. Ezzel gyakorlatilag a rendes bíróságokat megkerülve arra kényszerítették a szerződő felet, hogy jogvita esetén egy sokkal drágább eljárást kezdeményezzen, ahol nagyon szűk kivételektől eltekintve jogorvoslati lehetőség sincs. A határozat tehát lehetővé teszi, hogy az ilyen, választottbírósági kikötést tartalmazó szerződésből eredő jogvitákat is a rendes bíróságok előtt rendezzék, mivel ez a kikötés tisztességtelen, és így érvénytelen.

A devizahitelezés Magyarországon 2011 óta gyakorlatilag megszűnt, egy kormányrendelet ugyanis előírja, hogy csak az kaphat devizában hitelt, akinek abban a pénznemben a magyar minimálbér tizenötszörösét meghaladó jövedelme van — tudtuk meg az OTP-től; azonban látható, hogy a meglévő hitelállomány is nagy problémát okoz. A devizahitelekkel kapcsolatban mindenki későn kapott észbe: az adósok akkor, mikor a törlesztőrészletek elszálltak, az állam akkor, mikor az adósok reklamáltak. A kérdés, hogy az államnak felnőttként kell kezelnie az állampolgárait, vagy megóvni a gondolkodástól és a kockázatos szerződésektől? A piacgazdaság felnőtt, ésszerűen szerződni képes állampolgárokat követel, amit úgy tűnik, elég drágán tanult meg a magyar társadalom.