A Süddeutsche Zeitung Új hangvétel a régi harcok helyett címmel közölte Matthias Drobinski kommentárját, amelyben a liberális lap szerzője kiemelte: a pápa a melegekkel szembeni diszkrimináció elutasításával és a vatikáni meleglobbi létének elismerésével magától értetődő, nyilvánvaló dolgokat mondott el, és szerinte „ügyesen nem vett tudomást” az „igazán kényes kérdésről”, arról, hogy a melegek vajon csak szexuális önmegtartóztatással válhatnak-e igazzá Isten előtt.
Ugyanakkor „az új hangvétel” figyelemre méltó, azt jelzi, hogy „valaki itt el akar távolodni a régi frontvonalaktól” – írta a liberális lap szerzője. Hozzátette: a római katolikus egyháznak a melegekhez fűződő viszonyát a „kettős erkölcsiség” jellemzi, hiszen a melegek akárhogy is követik az egyház tanításait, mégis bűnben élnek, ha megélik az egyház szerint természetellenes szexualitásukat. A kettős morál másik oldala az a szerző szerint, hogy a római katolikus egyházban magas a meleg papok aránya, és ezzel a „kettős élet” aránya is, akinek pedig ilyen „strukturális hazugsággal” kell élnie, az korrumpálható és zsarolható lesz – írta a Süddeutsche Zeitung szerzője, hangsúlyozva: „legfőbb ideje leszámolni ezzel a kettős morállal”.
A Mi vagyunk az egyház (Wir sind Kirche) nevű német katolikus reformmozgalom üdvözölte Ferenc pápa nyilatkozatát. Az egyházfő szavai „a felszabadító hatást válthat ki, és azt is kell kiváltania valamennyi pap esetében, akik homoszexuális, és ezt mostanáig titkolnia kellett” – nyilatkozott Christian Weisner, a mozgalom szóvivője a Spiegel Online hírportálnak. Volker Beck, a Zöldek parlamenti képviselője – aki nyíltan vállalja homoszexualitását – úgy vélte: Ferenc pápa nyilatkozata reménykeltő. Ugyanakkor „nincs szó sokkal többről, mint reményről” – tette hozzá a politikus, megjegyezve, szerinte rejtély, hogy a pápa miért intézett „kirohanást” az állítólagos meleglobbi ellen.