Kérték továbbá, hogy az Egyesült Államok tájékoztassa a román kormányt arról: szándékában áll figyelemmel követni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogával kapcsolatos ügy fejleményeit, valamint a Markó Attila, Marosán Attila és Silviu Clim ellen folytatott bírósági eljárást.
Tájékoztatták a minisztert, hogy a buzaui fellebbviteli bíróság 2012. június 28-án megváltoztatta azt a döntést, amely arra vonatkozott, hogy a Székely Mikó-kollégiumot vissza kell szolgáltatni a magyar református egyháznak, visszamenőleges hatállyal megbírságolta az egyházat, és háromévi börtönre ítélte az ingatlanok visszaszolgáltatásával foglalkozó bizottság három tagját, Markót, Marosánt és Climet pusztán azért, mert „a kötelességüket teljesítették, miközben az igazságszolgáltatást igyekeztek szolgálni”.
Felhívták a miniszter figyelmét arra, hogy a román legfelsőbb bíróság június 27-én dönt a három elítélt sorsáról. „Reméljük, hogy az Egyesült Államok nevében sürgetni fogja az egyházi javak teljes körű és időszerű visszaszolgáltatását, valamint a kisebbségi vallási jogok tiszteletben tartását” – írták a képviselők és kifejezték abbéli reményüket, hogy a miniszter tájékoztatni fogja őket az ügyben elért haladásról.