Az Erdélyi Református Egyházkerület honlapján közzétett felhívást a „Kétágú templom” lelkészei és gondnoka mellett Kató Béla, az egyházkerület püspöke is aláírta. Nyilatkozatban biztosította támogatásáról a tiltakozókat Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Adorjáni László, a két tornya alapján kétágúként emlegetett műemléktemplom lelkésze az MTI-nek elmondta, azért szervezték a tiltakozó akciót, mert úgy látják, hogy az elkezdett építkezés veszélyezteti a templomot.
A lelkész felidézte: a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a Viitorul Sportklub olyan, közel félhektáros telekre építi a sportkomplexumát, amelyet 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vett el az állam a református egyháztól. Az egyház 1989 után peres úton próbálta visszaszerezni korábbi tulajdonát, a pert azonban jogerősen elvesztette. A református gyülekezet ezek után hozzájárult ahhoz, hogy a templom mögötti területen egy méretében és funkcionalitásában a templomhoz illő épületet építsenek, de úgy vélik, hogy az elkezdett építkezés minden szempontból meghaladja azokat a kereteket, amelyhez korábban hozzájárulásukat adták.