Nem a vadkapitalizmushoz kell visszatérni

„Magyarországon látható a kormány részéről meghatározott stratégia és mi az?

Magyarországnak arra van szüksége, hogy a világpiacon végtermékekkel jelenjen meg. Gyakorlatilag a világ multicégeinek többsége jelen van, a beszállítói fejlődésben is van tér, de az igazi potenciál a hazai végtermék. Mi ezért itt a Századvégnél megnéztük, mely cégek lehetnek alkalmasak erre és nagyságrendileg néhány száz ilyet találtunk. Döbbenetesen kicsi szám a milliós vállalkozási számhoz képest. Az IT szektorban elég jók vagyunk – jó példa Graphisoft vagy épp a prezi.com -, ahogy a mezőgazdasági adottságaink is kiválóak. A Pick szalámit Ázsiában is el lehet adni. Az látszik, hogy a kormánynak van tudatos gazdaságfejlesztési stratégiája, ennek keretében próbál meg a versenyképes magyar áruknak külpiacot szerezni, itt elég csak a keleti nyitásra utalni. Azonban nehéz út áll előttünk, mert a tömegtermelésre épülő szocializmus miatt nagy lemaradásban vagyunk az értékesítésben, a minőségi termelésben. Ráadásul a privatizáció során számos gyártó és feldolgozói kapacitás külföldi kézbe került, amit később felszámoltak. Ilyen például a buszgyártás és a Tungsram esete. Szóval hátránnyal indulunk a versenyben.

Jóléti közgazdaságtan vs. vadkapitalista felfogásmód. Mintha utóbbiban az állami szerepvállalásról nagyon kevés szó esne, és mintha éppen ezért alakult volna ki a világméretű állami eladósodás. A magyar kormány mintha ebben is saját útját járná?

Igen. Korábban az egyik doktrina a tökéletes piacok elmélete volt, amit Adam Smith-től vettek. Ő viszont hozzátette: csak a tradíció, hagyományok, az erkölcs körülményei között lehet biztosítani a jól működő szabadpiacot, egyébként nem. Az elmúlt száz évben a közgazdaságtan a mondat második részét mintha elfelejtette volna és a piac tökéletességét igyekezett bizonyítani. Alapgondolata nem haladta meg a profitközpontú gondolkodást.
A kérdés az, hogy a közgazdász szakma vissza tud-e térni egy olyan felfogáshoz, melyben az állam társadalmi felelősségvállalása nagyobb hangsúlyt kap. Ez azért is fontos, mert jelenleg még a mainstream közgazdaságtan a társadalmi hasznosságot az egyéni hasznosságok összességeként méri, miközben ez nem így van.
A társadalmi hasznosság a konzervatív felfogás szerint ezen túl van, ott van benne a közjó eszméje. Eszerint a gazdaság akkor működik jól, ha nem csak az egyes ember, hanem minden ember javát is szolgálja. Tehát van egy közös, a társadalmat összefogó értékrend is.

No, ez az a szemléletmód, ami az elmúlt időszakban háttérbe szorult. Kicsit másként megközelítve a kérdést: Én korábban sokat foglalkoztam, de mára teljesen kiábrándultam a matematizáló közgazdaságtanból és elkezdtem azt kutatni, hogy mi az az erkölcsi-morális rend melyre már Adam Smith is utalt. Magyarországon mintha éppen ennek hiánya okozná a legnagyobb gondot. Jó példa erre a munka értékének devalválódása. A válság előtt elmentünk a könnyen és gyorsan szerzett nagy vagyonok irányába - és ez felcserélte az értékrendeket. Ez a kulcs: a munka értéke helyett a pénz értéke vált céllá. Öncéllá. Profitból profitot – ahogy Mérő László összefoglalta ezt a személetmódot »100 millió forint felett már minden fillér számít.«
Ahogy látom a kormány ezeket a ma még hiányzó erkölcsi alapokat szeretné letenni.

Nem az a probléma egy közép-európai társadalmakban, hogy miközben a profit fetisizálásáról beszélünk, addig ezen társadalmak jó része sosem élte meg azt a Nyugaton látott, tapasztalt jólétet, amire mindig is vágyott?

De. A Kádár-rendszer óta azt halljuk, hogy majd felzárkózunk, azonban ez sosem jött el – sőt, a valós gazdasági helyzetet titokban tartották. Miközben a lehető legrosszabb társadalomerkölcsi rendet örököltük meg a múlt rendszerből. Kádár tehetségét tekintve az egyik legművészibb néplélek-formáló volt, csakhogy a tehetségét rosszra használta. Ugyanis az ’56 előtti magyar társadalom alapértékeit tekintve konzervatív volt, és ezt sikerült Kádárnak »művészien« átalakítania, lerombolnia ’56 után. ’56-ot követően csak a préda maradt, a forradalmat követő kommunista vezetők valójában hitehagyott vezetők voltak, míg a több szocialista országban »nemzeti« kommunisták voltak, volt még bennük nemzeti érdek, mégha olyan formában is, hogy országuk jövőjét a kommunizmusban képzelték el. Nálunk ezt lényegében senki nem gondolta komolyan. A gulyáskommunizmus kissé túlzóan fogalmazva egy szocialista köntösbe bujtatott vadkapitalizmus, ahol csak az egyéni érdekek számítanak.”