Ferenc pápa: Nem szabad hozzászoknunk a rosszhoz!

2013. március 24. 13:01

Ferenc pápa virágvasárnapi szentmiséjén a pénz- és hatalomvágyat ostorozta a Rómában összegyűlt kétszázezres hallgatóságának. „A szemfedőnek nincsen zsebe, a pénzt nem vihetjük magunkkal halálunk után” – idézte fel nagyanyja mondását az egyházfő.

2013. március 24. 13:01

„Örömteljes hangulat fogadta Jézust Jeruzsálemben. Reményt keltett az egyszerű, alázatos, szegény, a világ szemében elfelejtett emberekben” – mondta homíliájában Ferenc pápa, aki az örömöt, a keresztet és a fiatalokat nevezte meg virágvasárnapi üzenete három jelképének. „Ne legyetek soha szomorúak: egy keresztény soha nem lehet az! Ne hagyjátok, hogy az elkeseredés kerítsen hatalmába! Kérlek, ne engedjétek elrabolni azt a reményt, amelyet Jézus ad!” – hangsúlyozta a pápává választása utáni első miséjén mondott szavait megismételve.

A szemfedőnek nincsen zsebe

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Hozzátette: „Annyi rossz sebzi az emberiséget: háborúk, erőszak, a leggyengébbeket sújtó gazdasági konfliktusok, pénz- és hatalomvágy, korrupció, megosztottság, az emberi élet és a teremtés elleni bűncselekmények. Nem szabad hozzászoknunk a rosszhoz!” Ferenc pápa szokása szerint nem tartotta magát előre megírt beszédéhez, és többször rögtönzött. A megválasztása óta már többször idézett nagyanyja mondását hangoztatta: „A szemfedőnek nincsen zsebe, a pénzt nem vihetjük magunkkal halálunk után.”

„Jézusnak sem a földi hatalom számít: nincsen vagyona, nincsen udvara, Pilátus előtt mégis Jézus a király, aki magára veszi a világ szennyét, bűneit, és saját vérével lemossa a mi bűneinket is!” – fogalmazott a pápa.

Külön szólt a fiatalokhoz, akiket a júliusi Rio de Janeiró-i katolikus ifjúsági Világtalálkozóra invitált, hangsúlyozva, hogy a szív 70-80 évesen is fiatal lehet. A virágvasárnapot jelképező pálma- és olajfaágak megszentelésével kezdődött a Ferenc pápa által pontifikált szentmise a Szent Péter téren. A szentmisével megkezdődött a húsvéti szenthét. A napsütötte Szent Péter teret több mint 200 ezer olajfaág, pálmaág és más mediterrán növény díszítette, közöttük két évszázados olajfa.

Kétszázezren hallgatták Ferenc pápát

A pálmák Liguriából, az olajágak és fák a délolasz Pugliából érkeztek. A teret befedő színes virág- és növénytakaró a bibliai Getsemáne-kertet és a világ öt kontinensét idézte. A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől indult a körmenet, amelyben bíborosok és hívők vitték a megszentelt fonott pálmaágakat a bazilika előtt felállított szabadtéri oltárhoz. A körmenet élén Ferenc pápa haladt.

A teret megtöltő, az olasz sajtó által 200 ezresre becsült tömeg olajfaágakat lobogtatott, Jézus Jeruzsálembe való bevonulását idézve. A virágvasárnappal egybeesett a római egyházmegyében ünnepelt XXVIII. Ifjúsági Világnap, ezért több ezer olasz fiatal volt a Szent Péter téren. Ferenc pápa délben Úrangyala-imádságot mondott.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2013. augusztus 11. 15:43
A Pápa által meghirdetett út reménykeltő, de a világi hatalmak csak látszólag fogják támogatni, mert a csökkenő szegénység feltétele a csökkenő PROFIT ! A legnagyobb hatalommal bíró országok vezetői pedig a nemzetközi /globál/ tőke érdekvédői és csak tőlük lehet átcsoportosítani erőforrásokat a szegények helyzetbe hozásához.
Válasz erre
2
2
Arno111
2013. március 27. 17:28
Rossz a neved hülyerek!
Válasz erre
3
4
Csomorkany
2013. március 26. 08:57
Nem mondtam, hogy rendezd át, amíg van pénzed. De ha alapos pénzzavarba kerülnél, akkor vagy belekeseredsz a dologba, vagy aszondod Istennek, hogy Uram, mutasd meg, mit kezdjek az életemmel így, ezekkel a beszűkült anyagi lehetőségekkel. Utóbbi esetben meg fogod találni a választ és az neked is, másoknak is jobb lesz, mint ha sértődötten ülsz egy sarokban, hogy miért nincs elég lóvéd az életcéljaidhoz. A pénzt az Úr adta, és ez komoly dolog, ha tisztességgel kerested, joggal láthatod benne az Ő áldását. De az Úr el is veheti, és Neked akkor is az Urat kell keresned. Már ha boldogan akarsz élni. A Bibliában Szent Pál úgy tanít, hogy "Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad." (Fil 4,12-13)
Válasz erre
1
0
korona
2013. március 26. 08:55
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------------- BARABÁST! "Példátlan szívélyesség" - egyre szaporodnak az új pápa által a zsidók felé tett gesztusok Jókívánságait fejezte ki Ferenc pápa a Rómában élő zsidó közösségnek a hétfőn megkezdődött pészah ünnepe alkalmából Riccardo di Segni római főrabbinak címzett levelében az új katolikus egyházfő azt kérte, hogy imádkozzanak érte, s egyúttal biztosított arról, hogy ő maga is imáiba foglalja a római zsidóságot. Hozzátette: bízik benne, hogy sikerül majd tovább mélyíteni a "kölcsönös megbecsülésen alapuló baráti viszonyt". Ferenc pápa megválasztása óta már több baráti gesztust tett a zsidóság felé. Rabbik tömege a vatikáni misén A francia hírügynökség megjegyezte, hogy március 19-én rabbik nagy létszámú delegációja volt jelen az új egyházfő szolgálatának kezdete alkalmából tartott misén a Vatikánban, ami szintén arra utal, hogy jelenleg "példa nélküli szívélyesség jellemzi a két vallás közti kapcsolatokat". A pápa trónra lépés alkalmából bemutatott misén megjelent muszlim delegációban ezzel szemben csak másodrangú vallási vezetők vettek részt. (MTI)
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!