„Minden templomunk és termünk, kezdve a Béke Királynője-bazilikával, készen áll arra, hogy befogadja a szíriai keresztény és muzulmán testvéreinket, akik eddig a zaatari táborban tartózkodtak” – mondta az érsek. A múlt héten hóvihar és ónos eső pusztított Zaatarban; a menekülttábort ért természeti csapásokban többen életüket vesztették.
Váel Szulejmán, a Jordán Karitász igazgatója elmondta: a viharok még inkább elviselhetetlenné tették az amúgy is bizonytalan életkörülményeket, amely zavargásokhoz vezetett a mintegy 60 ezer menekült között.
Jordániában eddig már több mint 280 ezer szíriai menekült talált menedéket. Szaúd-Arábia nemrég bejelentette, hogy 10 millió dollárt különített el sürgősségi segélyekre. Az ENSZ eddig több mint 600 ezer szíriai menekültet vett nyilvántartásba. A világszervezet szerint ha a konfliktus folytatódik, júniusra a számuk elérheti az egymilliót is.