A nyomozás során a gyanúsított mellett 225 tanút hallgatott ki a nyomozó hatóság, továbbá beszerzett számos szakértői véleményt, okiratot is. A vádirat szerint a vádlott 2006-2009-ben valótlan tartalmú elszámolási okiratokat nyújtott be, és jogcímtől eltérően használt fel pénzügyi támogatásokat négy esetben is: több mint 39 millió forint, csaknem 19 millió forint, 64,5 millió forint, továbbá15,5 millió forint értékben.
A vádlott az ügyészség szerint 2005 és 2010 között olyanok részére engedélyezte az adó- és járulékmentes kistérségi támogatás kifizetését, akik erre nem voltak jogosultak. A járulékfizetési kötelezettség havonkénti bevallását és teljesítését elmulasztotta, így 6 millió forintnyi nyugdíjbiztosítási járulékkal, 2,4 millió forint egészségbiztosítási járulékkal és 705 ezer forint munkaadói járulékkal rövidítette meg az állami költségvetést.