A hívők egyénileg vagy csoportosan végigjárhatják a nyolc állomásból összeállított zarándoklatot a templom bejáratától az üvegablakokon és az oltáron át a Szűz Mária-szoborig, amelynek lábánál Paul Claudel író, költő 1886 karácsonyán megtért. Az évforduló alkalmából megjelenik egy művészeti album is Notre-Dame de Paris, la grace d'une cathédrale címmel, amelyben mintegy negyven tanulmány olvasható a székesegyházról, építésének körülményeiről, titkairól.
Az egy évig tartó ünnepségsorozat 6,5 millió euróba kerül, amelyet adományokból és mecenatúrából finanszíroz a francia katolikus egyház. A Notre Dame hírnevéért elsősorban azonban Victor Hugo írót illeti a köszönet, aki elsőként emelte fel szavát A párizsi Notre-Dame című regényének 1831-es megjelentetésével a pusztulásra ítélt középkori építészeti remekműért.
A francia uralkodók a Notre Dame-ban ülték meg az ünnepeket, a győzelmeiket egészen a XVIII. századig, a felvilágosodás koráig, amely "sötét évszázada" lett a székesegyháznak. Addig is rendre változtattak az épület eredeti stílusán, a francia forradalom viszont jóvátehetetlen károkat okozott: a katedrálist bezárták, államosították, meggyalázták, rendszeresen fosztogatták, építőanyagnak kiárusították, a homlokzaton lévő királyszobrokat lefejezték. Napóleon megkoronázását aztán ismét ott ünnepelték 1804-ben, de 1831-ben hatalmas rongálás áldozata a székesegyház. Az épület feltámadása Eugene Viollet-le-Duc építésznek köszönhető, aki mindenkinél jobban ismerte a funkcionalitását és szerkezetét, és 1844 és 1864 között – az anyagok, a stílusok és korok tiszteletben tartásával – restaurálta, leleményességével megfűszerezve, amiről a toronytető és a vízköpők tanúskodnak.