A miniszterelnök idézte az új magyar alaptörvényt, amely kimondja, hogy a kereszténység nemzetmegtartó erő, és a család, valamint a nemzet képezi a társadalmi együttélés alapját.
A kormányfő szavai szerint Christoph Schönbornra a Magyarország elleni közelmúltbeli támadások idején „mindig barátként számíthattunk”, ő ugyanis nem azt kereste, mit lehet kifogásolni a magyar alaptörvényben, hanem éppen arra mutatott rá, hogy a szekularizált Európában milyen értékeknek kell újra hangot adni. Beszédében a bécsi érsek azt mondta, a kitüntetés kifejezi az Ausztria és Magyarország egyházai közötti kapcsolat mély gyökereit, a több évszázados közös történelmet.
„Mindannyian tudjuk, hogy Európa gyökerei a zsidó-keresztény hagyományokban, a nagy római jogforrásokban, illetve a görög kultúrában találhatóak. Mindazonáltal tudjuk azt is, hogy ezek a gyökerek manapság veszélybe kerültek” – mutatott rá Christoph Schönborn, aki köszönetet mondott Orbán Viktornak azért, hogy ma is bátran kiáll ezen értékek mellett, és az új magyar alkotmány központi helyet biztosít nekik.