„Bár az Európai Parlament csak igent vagy nemet mondhat egy tanácsi szövegre, jó lenne elkerülni a vétó bekövetkezését. Különösen hátrányosan érint bennünket, kelet-közép-európai országok képviselőit a ciprusi javaslat, hiszen már az Európai Bizottság javaslata is 5%-os csökkentést javasolt a számunkra oly fontos kohéziós politika terén, míg mi legalább a 2007-2013-as szintek megtartását javasoljuk” – áll Surján László közleményében.
Surján László kifejti, hogy a ciprusi javaslat a főösszeget és minden költségvetési fejezetet érintő csökkentések szükségességéről szól. Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága ugyanakkor továbbra is azt a plenáris ülésen megerősített álláspontot képviseli, miszerint 2014-től a főösszegek legalább 5 százalékos emelésére van szükség, ha az unió teljesíteni akarja politikai vállalásait és jogi kötelezettségeit – vélekedik a néppárti magyar képviselő.