Jakab Miklós egy életen át vállalta a vakok és siketek lelkigondozását, ismerte a Braille-írást és jelnyelven is prédikált a hallássérülteknek.
Szelíd, türelmes ember volt Miklós bácsi – emlékezett vissza Szluka Lídia, aki hittanórákra járt Jakab Miklóshoz. Tűz áradt belőle, amikor az evangéliumot hirdette, és nem félt a vakság témájától, pedig ettől a mai napig is sokan ódzkodnak, talán mert nem akarják megbántani a vak embert. Miklós bácsi azt vallotta, hogy az élet minden területét, így a vakságot is Isten elé kell vinni, hogy segíteni tudjon.
Jakab Miklós neve emlékeztesse a későbbi nemzedékeket arra, hogy van az egyház életének egy sajátos szolgálati területe, ahol sok igazságtalanság halmozódik fel – mondta a megemlékezésen a dunamelléki református püspök. Szabó István úgy fogalmazott: sok kérdés, igazságtalanság, megfosztottság, lelket gyötrő valóság van abban, amikor valaki nem lát vagy nem hall, az emberi élet teljességének valamelyik részét nem birtokolja.