Az esztergom-budapesti segédpüspök rámutatott: „életünkben nem a halálé az utolsó szó”. Isten alkotta a világmindenséget, ő a történelem igazi ura, nem „a vak emberi gyűlölet”, amelyre nemet kell mondani, viszont igent kell mondani az újrakezdésre, mert „a gyűlöletet csak szeretettel lehet csökkenteni” – fogalmazott.
A gyülekezethez intézett levelében, amelyet a rendezvényen felolvastak, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius azt írta: „Szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet, amiért megszervezték ezt az imavirrasztást a cigány holokauszt emlékére, a gyilkos merényletsorozat évfordulóján, amely ártatlan áldozatok ellen irányult, akiknek csak az volt a bűnük, hogy a roma kisebbséghez tartoztak.”