Trianon arca

Persze Trianon nyilván nem turisztikai sokk volt elsősorban, de ez is hozzátartozik az összképhez: a haza „térfogatának” elvesztése, a magashegységek és a roppant kiterjedésű erdők alig elviselhető hiánya. Győrffy Ákos írása.

Június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját is felvette jeles napjai sorába a Magyar Református Egyház.
Június 19-én egyhangú döntéssel jeles nappá nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napját a Kárpát-medence református egyházainak, egyházkerületeinek és egyházmegyéinek vezetőségeiből álló Generális Konvent. A Konvent arra kéri a gyülekezeteket, hogy ezen a napon is harangozzanak.
A Generális Konvent döntése azért érdekes, mert idén a történelmi egyházak vezetői visszautasították a harangozást a Nemzeti Összetartozás napján. Akkor ezt írták Kovács Zoltán államtitkárnak: „Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni, mert templomi harangjaink istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak.”
A közös nyilatkozat június elején komoly vitát váltott ki a különböző egyházak közéletében.