Hétfőn, pünkösdkor az MTI-nek Erdő még azt mondta a köznevelési törvényről szólva: folyamatban van a jogi változás, mert van ugyan törvény, de a konkrét gazdasági következmények még nem világosak. Utalt arra, hogy két éve nem vált egyértelművé, milyen szisztéma szerint lesz, illetve lesz-e egyáltalán áttekinthető rendszere annak, hogyan finanszírozzák az oktatási intézményeket. Hozzátette: sem a hitoktatás helyzetének megváltozását nem szorgalmazták, sem nem kérték azt, hogy egészen új egyházügyi törvény szülessen. Azt sem kérték, hogy bármely más egyháznak a jogállása megváltozzék.
Emellett a konferencia kiadott egy nyilatkozatot az abortusztablettáról, amiben leszögezik: az abortusz minden formája az emberi élet kioltása, ami pedig súlyos bűn. Az abortusztabletta csak a terhességmegszakítás egy újabb formája, így ugyanolyan súlyos megítélés alá esik. A válsághelyzetbe jutott anyákat pedig az egész társadalomnak fontos támogatnia.