Nem én leszek a Jobbik utolsó elnöke – Adorján Béla a Mandinernek

A Jobbik első embere beszélt lapunknak adott nagyinterjújában a párt múltjáról, hibáiról és arról, hogyan vágnak neki a jövő évi kampánynak.

A város önkormányzata rendeletmódosításával letolatott a közbiztonság fenntartását kakastollas hagyományőrzéssel ötvöző szervezet megnevezéséről.
Beakasztott a megyei kormányhivatal a jobbikos Fülöp Erik polgármesternek. A Pintér Sándor arcával népszerűsített áprilisi kormányrendelet értelmében bűntették volna a rend ottani őreinek szervezetét, jogszabályi felhatalmazás nélkül, közterületen rendfenntartói tevékenység látszatát keltő kollégáik miatt.
A csendes meghátrálás városőrség elnevezést eredményezett, változik az egyenruha és a rajta elhelyezett jelzés is. A városi közmunkaprogramban résztvevő alkalmazottak azonban továbbra is az eddig elvárt szakértelemmel őrzik majd a rendet, előzik meg a bűnt. Ennek mindenképpen örülünk, bár a golyóállónak látszó mellényben és a kakastollnak látszó madár kültakaróban rejlő elrettentő potenciál - úgy néz ki - mindörökre elveszik.