Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



A szocialisták úgy vélik: a kormány „közmunkaszolgálatot” hozna létre, hiszen szerintük éhbérért dolgoztatnák az embereket, és a programok szervezését a Belügyminisztérium végezné.
Szűcs Erika, az MSZP országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés lustának és munkakerülőnek minősíti a szociális rendszer eltartottjait. A képviselő szerint ezeket az embereket rendészet eszközökkel „tanítanák móresre”.
A politikus szerint ezt alátámasztja, hogy a közmunkaprogramokat nem a gazdasági tárca, hanem a Belügyminisztérium szervezi majd. Az egykori szociális és munkaügyi miniszter szerint tulajdonképpen „közmunkaszolgálatról” van szó, az állam ezzel szinte ingyen próbálja elvégeztetni bizonyos feladatait.

Szűcs Erika szerint a kormány éhbérért dolgoztatna, míg a szocialista kormányok közmunkaprogramjai 8 óra munkáért tisztességes bért kínáltak. Az MSZP ugyanakkor „nem tartja ördögtől valónak” a szociális segélyek közmunkához kötését.
