Az április 12-i választás után Budapest főpolgármestere és számos település vezetője is bejelentette, nem fogják tovább fizetni a szolidaritási hozzájárulást.
A miniszterelnök arról beszélt Zalában, hogy az ukránok minden nap fenyegetik Magyarországot és már a titkosszolgálatok is beavatkoznak a választási kampányba. „Meg fogjuk védeni Magyarországot és mindazt, ami a magyaroké! 19 nap múlva nagy győzelmet fogunk aratni!” – üzente Orbán Viktor.
Nincs könnyű helyzetben a Fidesz Nagykanizsán: a város vezetését átvette a baloldal, ám a párt helyi egyéni képviselője szerint a térség továbbra is fontos a kormánynak. Az újra elinduló Cseresnyés Péter úgy véli, a választás tétje, hogy marad-e a biztonság és a kiszámíthatóság.
A kompetenciamérés a magyar közoktatás egyik legfontosabb adatforrása, szakértők szerint azonban az egyre több mérés közepette sokszor elmarad a valódi fejlesztés.
Annyira, de annyira sajnálom, hogy ma már védett növény a hóvirág. És nem lehet hozzájutni.
Ifjú koromban szokásom volt minden tavasszal venni pár csokrot, amit öreg Mamik árultak, és odadni az első nőismerősömnek , akivel talákoztam.
Aztán üzletté silányult a hóvirág, mert az alternatív állampolgárok, kaszával aratták a nyereség reményében, és a kihalás szélére sodorták ezt a kedves kis virágot.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!