Pártegység

2010. október 19. 10:40

Az MSZP választmányi ülésén összezárt a párt, a béke megnyugtató üzenetei még Szanyi Tibor Facebook-profilján is a baloldal történelmi egységét hirdetik.

2010. október 19. 10:40

Az MSZP példát mutathat mindenkinek, hiszen szombaton megmutatta: válsághelyzetben kell igazán összefogni a különböző eszmei vonulatokat. Az eddig perspektíva nélkülinek látszó erő az utóbbi egy hétben teljesen átrendeződött.

Megjelent a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, amely - a nemzet progresszív apostolának hathatós közreműködésével - egyfajta baloldali világítótoronyként funkcionálhat az éjszakában. Ennek ellenére megmaradt a régi iskolát képviselő szocik tömörülése, a Szociáldemokrata Értékekért Platform is, akik MSZP-n belül bárkivel szívesen haverkodnak.

A két erő összefogva talán négy év múlva gátat vethet a Narancsterrorizmus pusztító kommunista-konzervatív árjának. Szanyi kapitány szerint egyelőre békésen erősödnek a becstelen brigantik. Kell még mondanom valamit, Ildikó?

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazakhangja
2010. december 03. 12:57
Bugyuta tolvajozó besz@ri tolvajkodó lenyúlós legalja aljas hitvány gonosz rabbiátus piócái közellenségei a világnak ti senkiházi szemét balga kammunyista csökevény csőcselék rabbiátus gonosztevő minden kutyagumiban ott garázdálkodó gerinctelen lebukott aljas szocsialjasista patkányok valamint senkiházi lepra agyatlan söpredék bukott szadeszos gagyi patkányok csótányok ne óbégassatok feleslegesen ne pánikoljatok ne böszmögjetek ne tolvajkodjatok ne ne balhézzatok ne garázdálkodjatok ne bűnözzetek ne uzsoráskodjatok ne cincogjatok a továbbiakban már mert a számotokra az AGENDA2000 Európai Uniós zseniális agrárprogram jóvoltából már jó előre beígért és biztosított 2000 megatonnányi globális multizsidrák disznósz@r hamarosan az ocsmány kis piszok csúnya gonosz kapzsi rabbiátus kufár panelproli hímpatkánypofácskáitokra lepotyogván majd mindnyájatokat bőségesen betakar.
scotsman
2010. október 23. 18:33
Annyira összezártak hogy egymásba állt a ......!
adam
2010. október 20. 19:37
Sün,Sün,Sün!
gentry
2010. október 20. 16:45
Összezárnak, összezárnak, de előbb-utóbb kihal a szavazóbázis.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!