Rúdtáncbajnokot hirdettek

2010. szeptember 20. 10:10

Az idei Magyar Rúdtánc Bajnokságon tizennégyen indultak. A verseny négyórásra sikeredett, végül pedig Nemesvári Krisztina lett 2010 legjobbja.

2010. szeptember 20. 10:10

A Miss Poledance Hungary 2010 Magyar Rúdtánc Bajnokságon Nemesvári Krisztina bizonyult a legjobbnak. „Igazából azért neveztem be erre a versenyre, mert ez egy remek lehetőség arra, hogy bemutassam a barátaimnak, a családtagjaimnak, mennyit tanultam kicsit több mint egy év alatt. Így ők is láthatják, miről szól valójában a rúdtánc.” - mesélte az egyik induló. Varga Flóra ugyanakkor hangsúlyozta: nem azért vannak forrónadrágban a versenyzők, mert szeretik mutogatni magukat.

Pálmaffy Barbara lett a második, Bardóczy Ilka pedig a harmadik helyezett. „Nagyon erős a nemzetközi mezőny, ahova még magyar versenyző nem jutott ki, így nyilvánvaló, hogy nehéz konzekvenciákat levonni. Nagyon sokat kell még fejlődnöm a nemzetközi színvonalhoz.” – mondta a nyertes Nemesvári Krisztina. A poledance-t, azaz rúdtáncot Pirner Alma sztriptíz-világbajnok kezdte el népszerűsíteni Magyarországon. Ezt a fajta - egyébként igen megerőltető - mozgásformát ma már több százan űzik itthon, de még mindig a szexiparral hozzák összefüggésbe.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!