„A képernyőt egyszer csak a fél lábszárig érő, hömpölygő ár kellős közepén álldogáló Orbán Viktor foglalta el, az öltönyére esetlenül felhúzott, kapucnis, citromsárga esőkabátban. Az erősen manószerű kompozíciót a miniszterelnök leírhatatlan arckifejezése tette teljessé, mely leginkább a mit keresek én itt? és egy cifra káromkodás közé saccolható. Az a legfontosabb, hogy emberéletet ne veszélyeztessen a folyó - nyilatkozta, mert valami okosat kellett mondania, aztán jól megdicsérte az árvíz elleni küzdelemben tanúsított példás összefogást.
Protokolláris feladata volt, hogy ott és úgy pózoljon a kameráknak, ez nem vitás. Meg kellett mutatnia az állampolgároknak, hogy ő a bajban is jelen van. Nem értem viszont, hogy a média miért követeli ezt meg egy politikustól. Hiszen a kormányfő sokkal többet tud tenni a népért az Országház falai között, mint az edelényi apokalipszist előidéző víztömeg hideg és bűzös ölelésében. Az bizony hír volt, hogy a döntéshozók kétszeresére emelték a károsultak számára biztosított segélykeretet, mint ahogyan az Európai Uniótól kért kétmillió homokzsák is megért egy misét. A szerencsétlenül szobrozó vezér borsodi látogatása eltörpül ezek mellett. De nem baj, mert jelenléte egyeseknek talán reményt adott, nekem meg egy önfeledt mosolyt.”