Iggy Pop csúnyán megütötte magát, amikor a Carnegie Hallban adott koncertjén a közönségbe ugrott. Csakhogy senki nem kapta el.
2010. március 24. 11:55
p
0
0
5
Mentés
„Amikor földet értem, fájt, és akkor beugrott, hogy a Carnegie Hall pont megfelelő helyszín az utolsó stagedivingomnak. A közönség reakciója csak annyi volt, hogy 'ez mégis mit csinál?'”
A beszélgetés személyes hangon, bakelitlemezek és stadionrock-emlékek mentén bontakozik ki, majd fokozatosan eljut a magyar közélet legélesebb vitáiig.
Mintha felhőkön járna ő is és a zenéje is: tele van ellentmondásokkal, miközben egy másik, igazibb valóság szűrődik át rajta. Nagy Dénes Kurtág-töredékek című dokumentumfilmje a főszereplőjétől függetlenül is csodálatos alkotás. Interjúnk a rendezővel.
Nagy Dénes túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legjobb moziját készítette el a kortárs klasszikus zene világhírű magyar zsenijéről, akiért a föld minden pontjáról Budapestre zarándokolnak a tanítványok.
A közlekedési és beruházási miniszter hétfőn bejelentette, Magyarország teljesítette az összes előírt mérföldkövet, így az Európai Bizottsággal korábban létrejött megállapodás alapján valamennyi rendelkezésre álló forrás lehívhatóvá válhat.
Az AtomInfo-Centr igazgatója, Alekszandr Uvarov szerint a magyar miniszterelnök gyakran tesz nyilvánosan a Paks II. projektet fenyegető kijelentéseket, pedig a Tisza-kormány éppen most készül újabb 206,6 milliárd forintot „beletolni” a beruházásba.
p
3
1
17
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 5 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Legalább is azok közül akiket láttam. A Prodidzsáj borzalmas volt, a Korn botrányos.
Válasz erre
1
0
cserenkov
2010. március 24. 12:24
Messze ő tartotta a legjobb koncertet a Szigeten a külföldiek közül. Ezért nagyon tisztelem, pedig nem vagyok rajongója. De jó volt látni valakit, aki nem alibizett le egy haknit!
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!