Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Blogjában kritizálta a kormányfőt Gyenesei István miniszterelnöki megbízott.

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!


Szerhij Koreckij vezetésével összeáll az új kormányzat Ukrajnában.


Én valami mást szeretnék látni, leginkább egy régi-új kezdetet.


Az újbudai képviselő-testület jóváhagyta azt a településrendezési szerződést, amely lehetővé teszi egy mintegy 140 lakásos, három épülettömbből álló lakópark megépítését a XI. kerületi Villányi úton, az egykori MSZP-székház helyén, a Feneketlen-tó közelében.


Komjáthi Imre, Szanyi Tibor és Thürmer Gyula eltérően látják a magyar baloldal helyzetét, abban azonban egyetértenek: a korábbi politikai modell válságba került. A kérdés már nemcsak az, hogy ki vezeti a baloldalt, hanem az is, hogy mit jelent ma baloldalinak lenni.


Az elviselhetetlen fájdalom már nemcsak a menstruációja alatt, hanem egy idő után a két ciklus között is kitartott.


Az MSZP és az akkor az ország és az állam kulcspozícióit elfoglaló elitek hatalma nem a demokratikus rendszer legitimációjából eredt, hanem a diktatúra idején felhalmozott kulturális tőkéből.


A párt szerint olyan szakembereket választottak, akik tapasztalatukkal hozzájárulhatnak a média függetlenségének, szakmaiságának és sokszínűségének erősítéséhez. A Médiatanácsba a Tisza három nőt jelöl.


Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy a HungaroMet adatai alapján jelenleg nem igazolható statisztikailag az a gyakran hangoztatott állítás, miszerint a JÉGER működése növelné az aszály mértékét.
