Mindig is jól tudtam együttműködni Orbán Viktorral – Sebastian Kurz a Mandinernek

Pócza István és Szalai Zoltán interjúja a Mandiner hetilapban.

Talán nem köztudomású, de hazánkhoz családi kapcsolatok is fűzik. Milyen emlékek, érzelmek kötik Magyarországhoz?
A nagymamám, aki sajnos már elhunyt, magyarul beszélt. Szoros volt a kapcsolatunk, minden hétvégét, illetve a nyári vakációkat a Bécshez közeli tanyán töltöttem, ahol lakott. Fiatalon jöttek Ausztriába, még nem voltak húszévesek. Annak idején menekülnie kellett, végül Alsó-Ausztriában kötött ki, majd az egész életét ott töltötte. Sajnos nem tanított meg minket magyarul.

Tud esetleg mégis néhány szót?
Sajnos nem, de talán van egyfajta tudat alatti érzelmi kötődésem Magyar­országhoz.

Hazánkban alapvetően kétféle interpretáció létezik az ön politikai tevékenységével kapcsolatban, meglehetősen erős vitákat kiváltva. Az első szerint Sebastian Kurz Magyarország fontos szövetségese, míg a másik alapján megbízhatatlan partnere volt hazánknak. 
Politikai pályafutásom során mindig jól együtt tudtam működni Magyarországgal. Személyes szinten jó kapcsolatok fűznek Szijjártó Péterhez és Orbán Viktorhoz is, illetve sok más magyar kormánytaghoz. Ugyanakkor Ausztria és Magyarország különböző országok, természetes, hogy politikai kérdésekben nem mindig vagyunk ugyanazon az állásponton. Vannak témák, amelyekben egyetértés van, és vannak, amelyekben eltér a véleményünk. Ez normális a politikában. Alapvetően mindig rendkívül jó, egyben bizalmi kapcsolat volt köztem és a magyar vezetés között, és – legalábbis a magam részéről – biztosan nem lehet panasz arra, ahogyan az együttműködés zajlott.

Hogyan emlékszik vissza kancellársága idejéből a magyar partnereivel való munkára? 
Valószínűleg 2015-ben volt a legintenzívebb az együttműködésünk, amikor kitört a migrációs válság. Akkoriban a külügyi tárca vezetője voltam, s Szijjártó Péter kollégámmal közösen az elsők között, sőt szinte egyedüliként a külügyminiszterek között mondtuk ki: meg kell állítanunk az illegális migrációt, nem hagyhatjuk, hogy az embercsempészek döntsék el, ki jöhet Európába. Mi voltunk azok, akik a kezdetek kezdetén kijelentettük, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok. Ez volt az az időszak, amikor a legszorosabban kellett együtt dolgoznunk, egyben a legtöbbet is.

Hamar szóba hozta a migrációt. Mit gondol az aktuális helyzetről? 
Fontos eredmény, hogy Európában sokak véleménye megváltozott. Mostanra többen is kimondják azt, amit akkoriban szorgalmaztunk, hogy a tagállamoknak és nem az embercsempészeknek kell dönteniük arról, hogy ki vándoroljon be, illetve hogy nem szabad több embert befogadni, mint amennyit integrálni tudunk. Akkoriban ezt az álláspontot elvetették, és jobboldali szélsőségnek vagy rasszistának nevezték. Ez akkor is nonszensz volt. Mára pedig sokan, akik akkoriban a befogadást skandálták, meggondolták magukat. Összességében úgy vélem, ez a dolgok racionálisabb és észszerűbb felfogása. De nem elég csak szóban cselekedni. A menekültügyi rendszer, az európai szintű migrációs rendszer még mindig nem működik. Továbbra is magas az unióba érkező illegális bevándorlók száma – kétségtelenül nem olyan mértékben, mint 2015-ben, de problémák vannak a külső határok biztosításával. Az embercsempészek még mindig rengeteg pénzt keresnek. Még mindig vannak emberek, akik az Európába tartó úton halnak meg. Tehát sok a tennivaló, európai szinten kell változtatni. Örülök annak, hogy sok politikus szemlélete időközben megváltozott. Sokkal könnyebb ma már a migrációval kapcsolatban ezt az álláspontot képviselni, éppen ezért hálás vagyok, amiért e kérdésekben remekül együtt tudtunk működni Magyarországgal és több kelet-európai baráttal.

Lehetséges ön szerint egy európai szintű migrációs rendszert működtetni?
Természetesen lehetséges. Nézzünk körül a világban! Ausztrália, Kanada vagy más államok is tudatosan döntenek arról, ki vándoroljon be, kikre van szükségük a munkaerőpiacon, egyben korlátozzák az illegális bevándorlás bármely formáját. Én egy ilyen rendszert szeretnék. Túl bonyolultak a szabályaink, amikor arról van szó, hogy a nélkülözhetetlen munkavállalók, a magasan képzett munkaerő érkezhessen Európába, közben pedig továbbra sem tudjuk megállítani az illegális migrációt a külső határokon.

Ausztráliáról és Kanadáról beszélt. Ezek önálló országok, ám az Európai Unió államok szövetsége. Lehet egy közös rendszert így működtetni? 
Ebben igaza van, ugyanakkor ha megnézzük a schengeni és a dublini rendszerrel kapcsolatos szabályokat, belátható, hogy sok előírást egyszerűen nem tartanak be. A dublini rendszer például nem engedi meg, hogy a menedékkérők illegálisan vándoroljanak át egész Európán, majd maguk döntsék el, hogy Ausztriában, Németországban vagy Svédországban kérnek menedékjogot. Ezen rendszer szerint abban az országban folyamodhatnak menedékjogért, ahol először lépnek az EU területére. Ehhez képest ezeket a szabályokat nem maradéktalanul tartják be. Ha megengedjük a bevándorlóknak, hogy maguk döntsék el, hol szeretnéne menedékjogot kérni – például abban az országban, ahol a szociális rendszer a legjobb –, akkor nemcsak olyanok jönnek, akiket politikai vagy vallási alapon üldöznek, hanem olyanok is, akik jobb életet keresnek. Ez persze emberileg a részükről érthető, de a végeredmény Európa szempontjából ugyanaz – ez a rendszer nem működik.

Beszélgetésünk során érintettük az Európai Uniót. Hogyan értékeli a közösség állapotát? 
Az ukrajnai válságot illetően sokkal egységesebb, mint amire sokan számítottak volna. Gazdaságilag ugyanakkor egyre inkább veszít a versenyképességéből, az inflációt még mindig nem tudjuk teljes mértékben kontrollálni. Nem könnyű időszak ez az Európai Uniónak. A legfontosabb az, hogy gazdaságilag versenyképesek tudjunk maradni. Sok ország, régió van a világon, amely jól fejlődik, ahol most is szilárd gazdasági növekedés tapasztalható. Ha Európa lemarad, akkor elveszítjük a jólétet, az adóbevételeket, azokat a biztos alapokat, amelyekre építkezünk – ilyen az oktatási rendszer, az egészségügy vagy a nyugdíjak finanszírozása –, és rendkívül sivár jövőkép rajzolódik ki előttünk. Ezért mondom, most a legfontosabb európai kérdés, hogy hogyan tudjuk fenntartani a versenyképességünket.

Hogyan látja a háború kérdését? Végződhet pozitívan Európának? 
A háborúk sosem végződnek pozitívan. Ugyanakkor remélem, hogy valamikor sikerül megoldást elérni a tárgyalóasztalnál. Nem hiszem, hogy Oroszország legyőzésével érne véget a háború, hiszen végeredményben továbbra is egy atomhatalomról van szó, amelynek a vereség nem alternatíva. Remélem, lesznek tárgyalások, amelyek fegyverszünethez, az öldöklés, a szenvedés végéhez vezetnek, az első lépést pedig további eredmények követik.

Lehetséges normalizálni ön szerint az Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatokat? 
A közeljövőben biztosan nem. A háborús agresszió nemcsak Ukrajnában okozott végtelen szenvedést, de Európa és Oroszország kapcsolatát is tönkretette. Ebből a szempontból kevés pozitív dinamikát látok a közeljövőben. Újra hangsúlyozom: a tűzszünet, a vérontás megszüntetése lenne az első fontos lépés.

Hogy látja, lehet jó megoldás erre a helyzetre? 
Nem lesz könnyű megtalálni a kiutat, de meg kell próbálni, különben a konfliktus a végtelenségig tart.

A diplomácia segíthet ebben? 
Mindig.

Ha a franciákat vagy a németeket nézzük, nem igazán látjuk a diplomáciai erőfeszítéseket. 
Fontosnak tartom, hogy Ukrajnát támogassák. Ukrajna megérdemli. Ugyanakkor valamikor meg kell kezdeni a tárgyalásokat is. Úgy tűnik, az idő még nem érett meg rá.

Beszéljünk még egy kicsit Európa geopolitikai helyzetéről, de ne csak a háborúra fókuszálva. Úgy tudom, kifejezetten elkötelezett az EU balkáni bővítése tekintetében. Hogyan látja az EU és a balkáni országok kapcsolatát, jövőjét? 
A Balkán Európa része. Ezek az országok rég ígéretet kaptak az Európai Uniótól. Jó ideje húzogatják előttük a mézesmadzagot, de kevés eredményt lehet eddig felmutatni. Nem érdemes azon sopánkodni, hogy Kína vagy a világ más geopolitikai szereplőinek befolyása mennyire növekszik a térségben. A képlet egyszerű: minél kevesebb az európai perspektíva, annál erősebbek lesznek más geopolitikai szereplők a Balkánon. A balkáni országok európai perspektívát akarnak, és meg kell adni nekik.

Mondhatjuk, hogy az Európai Uniónak csak a balkáni országokkal közösen van jövője? 
Talán nem így fogalmaznék, mert az uniónak akkor is van jövője, ha úgy működik tovább, ahogy most van. De azt kívánom, hogy ez a közös perspektíva egy napon valósággá váljon.

Hiányzik önnek a politika? 
Erre kettős választ tudok adni. Mindig is szerettem a politikát, egész életemben nagy szenvedélyem volt, és remek érzés volt szolgálni a hazámat, a népemet. Ugyanakkor mivel tíz évet dolgoztam kormányzati pozíciókban, be kell vallanom, jó érzés valami mást is csinálni, új dolgokat tanulni. Élvezem, amit most csinálok. Ennek ellenére a politikai álláspontom, a véleményem, illetve a tény, hogy politikus alkat vagyok, nem változott.

Hogy néz ki a mostani munkája? 
Sokat utazom. Jellemzően Amerikában vagyok, de sokat járok a Közel-Keleten is, különösen Tel-Avivban, Abu-Dzabiban, Dubajban. Rendkívül érdekesnek találom ezt a régiót, rengeteg az innováció, nagy tőkével, erős jövőképpel. Az otthonom továbbra is Ausztria, Bécsben élünk, de az időm körülbelül felét a Közel-Keleten töltöm.

Jelentősen más egy munkával töltött napja, mint politikusként volt?
Alapvetően nem változott: korán kelek, dolgozom, aztán megyek aludni. Hála Istennek bár vállalkozó lettem, nem vagyok kevésbé szorgalmas, mint a politikában voltam. Alapítottam több céget, egyet Tel-Avivban, egy másikat Bécsben. Sok az újdonság, változtak a feladatok, vagyis kicsit a saját komfortzónámat is elhagytam, de 36 évesen ez még elég jól bírható.

Ha visszatekint a politikai pályafutására, mi volt a legrosszabb benne? 
A legrosszabb, hogy az ember mindig egyfajta belső politikai harcban van. Ez különösen igaz akkor, ha kormányon van. Minden egyes nap emlékeztetnek, hogy nem számít, mit csinálsz. Kritika pedig mindig lesz, nem azért, mert rossz vagy, vagy rossz, amit csinálsz, hanem mert más politikusok, pártok nem örülnek annak, hogy te vagy ebben a helyzetben, és nem ők. Valószínűleg ez a nagy hátránya a demokratikus rendszerünknek.

És a legjobb?
Messze az, amikor az ember a hazájáért, az emberekért dolgozhat. Az a tény, hogy ha csak kis lépésekkel is, de sikerül a helyes irányba menni.

Gondolkodik a visszatérésen? 
Nagyon elégedett vagyok azzal, amit csinálok, és a jövőben is a magánszektorban látom magam.

Ad esetleg tanácsot politikusoknak? 
Tanácsot nem adok, de természetesen továbbra is tartom a kapcsolatot olyanokkal, akiket nagyra becsülök. Mindig örülök, ha találkozhatok korábbi kollégákkal, akiket személyesen is jól ismerek, függetlenül attól, hogy Orbán Viktorról, Mark Ruttéról vagy másokról van szó. Elcsevegünk a közös múltról és persze a jelenről, valamint arról, hogy mit hozhat a jövő. Aktív politikusként mindig is érdekes volt a nagy tapasztalatú európai vezetőkkel együtt dolgozni. Mindig élveztem az Európai Tanácsban zajló vitákat Orbán Viktor, Angela Merkel és Emmanuel Macron között.

Említette, hogy sokat utazik, beszélgetésünk idején épp Esztergomban vagyunk. Hogy érzi magát? 
Mindig jól érzem magam Magyarországon. Bármilyen tisztségben voltam, igazán szívélyes fogadtatásban részesültem itt. Szép emlékeim vannak a közös munkáról, volt sok olyan kérdés, amelyben megegyeztünk, néhány, amiben eltérő volt a véleményünk, de mindig a legnagyobb tisztelettel voltunk egymás iránt.

Hogyan látja hazánkat? 
Magyarország nagyszerű ország rengeteg lehetőséggel. Sok magyar barátom van, aki keményen dolgozik; rendkívül tehetségesek. A magyar gazdaság remekül fejlődött, és úgy gondolom, hogy még bőven van benne potenciál. Magyar­országon ma már sokféle termék előállítása folyik, ami pedig az akkumulátorgyártást illeti, a hazájuk már most a világ élvonalába tartozik.

***

***

A csodagyerektől az alpesi császárig – Sebastian Kurz politikai pályafutása

Bébielefánt, csodagyerek, mindentudó, az Alpok Macronja, Kurz császár – csupán néhány jelző és becenév, amelyet az osztrák politika előző tíz évét meghatározó politikusára aggattak. Nézzük, ki is Sebastian Kurz!

Sebastian Kurz 1986-ban egy tanárnő és egy mérnök fiaként látta meg a napvilágot Bécsben. Kurz hátterét az egyszerű családi körülményekkel tudnánk leginkább jellemezni. Nagyanyja magyar származású, Újvidékről menekült Ausztriába 16 évesen, a második világháború idején, s akkor még kizárólag magyarul beszélt. Az ő történetei a menekültlétről meghatározók voltak Kurz véleményének alakulásában a 2015–2016-os migrációs válságban. Gyerekkorát a család Bécs Meidling városrészében található lakásában, illetve a fővároshoz közeli zogelsdorfi tanyán töltötte. A vidéki és a nagyvárosi lét és gondolkodás ismerete nagymértékben hozzájárult későbbi politikai karrierjéhez, hiszen mindkettőt érti, magáénak tudja, otthonosan mozog benne.
Már fiatalon megismerkedhetett a globalizáció hátulütőivel, apja ugyanis azért veszítette el az állását, s vált hosszabb időre munkanélkülivé, mert az őt foglalkoztató vállalat Kínába költöztette át tevékenységét. Sebastian mindenképp segíteni akart a szülein, ezért alkalmi munkákat vállalt, és csak éjszaka ért haza. Ez a tapasztalat meghatározó volt számára, s meggyőződése lett, hogy a politikának változást kell hoznia, neki pedig részt kell vennie a közéletben, mert abban látta a garanciát arra, hogy tényleg változás történjen. Politikusi életrajzokat kezdett olvasni Ronald Reaganről, John F. Kennedyről, de rajongott Wolfgang Schüsselért is.

Tizenhat évesen jelentkezett az Osztrák Néppárt (ÖVP) ifjúsági tagozatába, az első tapasztalatai alapján azonban egy megfáradt, az innovációt és a kreativitást nélkülöző, kiégett és lélekben már öreg ifjúsági szervezet képe alakult ki benne. Arra a felismerésre jutott, hogy ebben a formájában a néppárt nemhogy sikerekre, de túlélésre sem lesz képes hosszú távon – nem véletlenül vágott bele később, már pártelnökként, az ÖVP teljes megreformálásába. A hadseregben eltöltött időszaka alatt megkezdte jogi tanulmányait, beutazta Ausztriát, s közben dolgozott (teniszoktatóként, felszolgálóként), az egyetemi életben is aktív volt, vitákat szervezett és vezetett. 2009-ben már a néppárt ifjúsági tagozatának országos elnöke volt, jogi tanulmányait abbahagyta, hogy csak a politikával foglalkozzon.

Karrierje nem mellőzte a kudarcokat, azonban nem adta fel, pedig nemegyszer megpróbálták kilökni a politikai pályáról. Kitartásának is köszönhetően 2011-ben, 25 évesen már a belügyminisztérium integrációs államtitkára. E pozícióban a legnagyobb kihívás számára, ami egyben híressé tette, az úgynevezett iszlámtörvény volt, amellyel kivívta a muszlim szervezetek ellenállását. A törvény megakadályozta, hogy az imámokat és a mecseteket külföldről finanszírozzák, hogy a muszlimok körében külső szereplők ne tudjanak befolyást szerezni Ausztriában.

A 2013-as választások után ambiciózus célkitűzéssel a külügyminiszteri széket nézte ki magának – sikerrel, 27 évesen. Ez volt a belépője is az országgyűlésbe. A migrációs válság újabb fontos fordulópont volt a karrierjében, ugyanis az addig megszokott, mainstream állásponttal szembeszállva az EU külső határainak hatékonyabb védelméért szállt síkra. 2017 májusában az Osztrák Néppárt akkori elnöke lemondott pozíciójáról, így megnyílt az út Sebastian Kurz előtt, hogy átvegye a párt vezetését, decemberre pedig már ő minden idők legfiatalabb osztrák kancellárja. Nem is késlekedett, a maga képére és nevére formálta a pártot, ugyanis kancellárjelöltként az első választásnak úgy indult neki a néppárt, hogy mindenhol hozzátették: Kurz listája. 2017-ben és 2019-ben is sikerre tudta vezetni pártját, s előbb a szabadságpárttal, legutóbb pedig a zöldekkel alakított koalíció vezetőjeként irányította Ausztriát. Nemzetközi szinten is hallatta hangját, elmélyítette Ausztria nyugat-balkáni országokkal, illetve Izraellel való kapcsolatait, európai szinten pedig síkra szállt a szubszidiaritás fontossága mellett. A belpolitikában a családtámogatások, a családi adókedvezmények voltak azok a területek, amelyekre a legbüszkébb.

A személyével szembeni legtöbb kritika éppen a vezetési stílusát érte, sokan minidiktátornak tartották, aki egyszemélyes show-t csinált a néppártból. Határozott vezető szerepét nem is célszerű vitatni, az eredmények azonban azt mutatták, hogy ez a pártjának is megérte, hiszen sokat hozzá tudott tenni az ÖVP támogatottságához. 2021-ben Kurzot azzal vádolták meg, hogy 2016-ban közvetetten lefizette az Österreich nevű napilap kiadóját, hogy a számára kedvező felméréseket közöljön az ÖVP elnöki székéért zajló versengés során. A korrupciós vizsgálat hatására lemondani kényszerült, egyúttal kiszállt a politikából. A technológiai iparban kezdett dolgozni, Peter Thiel, a PayPal alapítója egy új pénzügyi cégénél kapott vezetői pozíciót, illetve saját vállalkozásokat indított. 2022-ben meghívást kapott az antiszemitizmus ellen küzdő Tolerancia és Kibékülés Európai Tanácsának vezetőségébe.

Nem életrajz, nem memoár, de könyv
2022 őszén jelent meg Reden wir über Politik (beszéljünk a politikáról) címmel az a könyv, amelyet Sebastian Kurz közösen jegyez Conny Bischofbergerrel, a Krone újságírójával. A kötet az osztrák kritikusok szerint se nem memoár, se nem életrajz, sokkal inkább politikai elemző beszélgetésgyűjtemény. A német nyelven elérhető könyv az első alkotás Sebastian Kurztól, nem pedig róla, ugyanis az egykori osztrák kancellárról több életrajzi írás, illetve kommentárkönyv született. A kötetben az olvasók részletes visszaemlékezéseket találhatnak a migrációs válság időszakáról, Kurz Vlagyimir Putyinhoz, Merkelhez, Macronhoz vagy éppen a kínai elnökhöz fűződő viszonyáról, de a híres-hírhedt Ibiza-ügyről, valamint a volt kancellár korrupciós botrányáról, politikából való kilépéséről.
 

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton