Ezt kéne eltanulnunk az osztrákoktól!

Tudják, hol van Aschen? Két hete még én sem tudtam. Ez egy érzésre hat házból álló, ötvenöt lelkes tanya a Waldviertelben, Alsó-Ausztria északnyugati csücskében, nem messze a cseh határtól. Ötven kilométeres körzetében nem találni olyan várost, amelynek egy átlagos magyar tudná a nevét. Úgy el van dugva az Isten háta mögé az erdős mélyosztrák vadonban, hogy célszerűbb lenne a vadaknak kitáblázni, hogy erre néha autó járhat, nem pedig az autósoknak jelezni a vadveszélyt.

Itt, egy lóistálló mellett kialakított közösségi térben beszéltem múlt hét elején a zwettli kerületből negyven osztrák szabadságpártinak a családalapítást és munkavállalást ösztönző magyar szociálpolitikáról, és tisztáztam a magyar sajtószabadságot érintő vádakat. S nekik ez egy átlagos hétfő este volt; havonta egyszer-kétszer ugyanis felállnak a tehén tőgyétől az ascheniek, schönbachiak, hummelbergiek, pfaffingsiak, kleingöttfritziek meg a kleinnondorfiak, felveszik a lajbit, és összeülnek politizálni.

S ez itt, kérem, nem a magyar szemmel egészen hihetetlenül oligarchikus osztrák gazdaságba jól beágyazott kormánypártok egyike, s nem is az osztrák Tusványos. Nem, ez egy átlagos tanyasi alapszervezet élete az ellenzéki Osztrák Szabadságpártnál (FPÖ), amely három és fél évet kormányozhatott kisebbik koalíciós partnerként az utóbbi húszból.

Ja, és zsíros kenyeret is itt ettem először Magyarországon kívül, s ez önmagában bizonyítja, hogy normális emberekről van szó.

Ezért van az, hogy az Ibiza-ügyhöz hasonló kolosszális botrány után egy párt a Lajtán túl nem a történelem szemétdombjára távozik, hanem néhány év múltán visszaröppen a népszerűségi listák élére. Ami szerves, ami a polgároké, azt nem lehet csak úgy elfújni, sem kreált, sem valódi botrányokkal. Az osztrák néppártiság, az osztrák szociáldemokrácia, az osztrák szabadságpártiság időtálló, szerves, gyökeret eresztett dolgok – ezt kell tőlük eltanulni, nem azon nyafogni, hogy mennyivel többet keresnek.

Ausztria ugyan nem a V4 tagja, de mindig sok kapcsolata volt keleti szomszédaival, és az ország számára mindig jó volt hídnak lenni kelet és nyugat között. A hídépítő szerep jót tett neki – ezt már a kortárs Ausztria legtehetségesebb politikusa, Sebastian Kurz exkancellár mondta a héten az esztergomi MCC Feszten. A Kárpát-medence legnagyobb szakmai-könnyűzenei fesztiváljának sztárvendége arról is beszélt, hogy Orbán Viktorral kifejezetten szeretett együtt dolgozni, Európa legfőbb célját pedig – ahogy azt a magyarok is mondják – a versenyképesség megtartásában kell meghatározni, hogy a demokrácia, a nyugati világ vonzó maradhasson más rendszerekkel szemben. Egységünk megőrzése mellett Európában tisztelnünk kell az országok különbségeit, s kár lenne szétszabdalnunk azt a globalizált világot, amelyet oly jó volt összehozni – ezeket is az exkancellártól, e heti számunk címlaphősétől idéztem.

Vegyük észre: Ausztria (pláne az az erős, gazdag és magabíró vidéki-kisvárosi Ausztria, amelyet nem nyomott még agyon a tömegmigráció) rengeteg értéket hordoz abból a ma már eltűnőben lévő Nyugatból, amelyhez oly régóta tartozni vágytunk.

Nekik sem szégyen: a kormányzásra készülő FPÖ nyíltan tanulmányozza saját családpolitikai és kultúrpolitikai programjához a magyar példákat. Azt a magyar–osztrák együttműködést, amit még egy néppárti–zöld szörnykoalíció és egy vérzivataros Brüsszel–Budapest-összecsapás sem tudott megroppantani, mert örök és értékes dolog, hordjuk büszkén a hajtókánkon. S kérdezzük meg időnként a világ dolgairól az osztrákok legjobbjait. 

Fotó: Osztrák táj (Hans-Peter Merten / Robert Harding Heritage / robertharding via AFP)