Tudják, hol van Aschen? Két hete még én sem tudtam. Ez egy érzésre hat házból álló, ötvenöt lelkes tanya a Waldviertelben, Alsó-Ausztria északnyugati csücskében, nem messze a cseh határtól. Ötven kilométeres körzetében nem találni olyan várost, amelynek egy átlagos magyar tudná a nevét. Úgy el van dugva az Isten háta mögé az erdős mélyosztrák vadonban, hogy célszerűbb lenne a vadaknak kitáblázni, hogy erre néha autó járhat, nem pedig az autósoknak jelezni a vadveszélyt.
Itt, egy lóistálló mellett kialakított közösségi térben beszéltem múlt hét elején a zwettli kerületből negyven osztrák szabadságpártinak a családalapítást és munkavállalást ösztönző magyar szociálpolitikáról, és tisztáztam a magyar sajtószabadságot érintő vádakat. S nekik ez egy átlagos hétfő este volt; havonta egyszer-kétszer ugyanis felállnak a tehén tőgyétől az ascheniek, schönbachiak, hummelbergiek, pfaffingsiak, kleingöttfritziek meg a kleinnondorfiak, felveszik a lajbit, és összeülnek politizálni.