Somkuti Bálint: Nem látszik a háború vége, csak a folytatódó pusztulás a biztos

Még 2023 júliusának végén sem látszik egyértelműen, mi lesz az orosz–ukrán háború katonai küzdelmeinek végeredménye. Amit biztosan állíthatunk, hogy a déli Zaporizzsjában bevetett ukrán alakulatok már a 10. hadtesthez, az az utolsó ukrán seregtesthez tartoznak, amelyet a tavaszról nyárra halasztott ellentámadásra hoztak létre. Az egymásnak ellentmondó hírek szerint mindössze annyit lehet biztonsággal kijelenteni, hogy a napokban az ukránoknak sikerült áttörniük az első orosz védvonalat. Ez azonban egy meglehetősen kedvezőtlen helyszínen, egy keskeny völgyben következett be, így egyelőre nehéz eldönteni, hogy a keskeny arcvonalon nagy veszteségek árán előrenyomuló ukrán csapatok az ellenséget vagy saját magukat hozták-e kellemetlenebb helyzetbe. Fennáll az esélye, hogy az alakulatok végül egy hurokba dugják a fejüket, és elérik azt, ami orosz egységeknek eddig mindössze Mariupolnál sikerült: nagyobb ukrán erőket bekeríteni.

Az előbbi küzdelmekkel párhuzamosan heves harcok dúlnak Bahmutnál is, ahol az ukrán erők a várostól északra és délre egyaránt megpróbálják áttörni az orosz védelmet. Itt újra feltűnt a korábbi Azov ezred, amely most 3. rohamdandárként támadja a közepes katonai jelentőségű, de rendkívül elhíresült célpontot. Bár délen sikerült a Kliscsijivka körüli magaslatokat elfoglalniuk az ukránoknak, így a helyzet kedvezőbb a számukra, az orosz hadsereg hevesen védelmezi a települést. Északon többször is gazdát cserél egy-egy terepszakasz, az egyre többször aktívan fellépő orosz erők rendre visszafoglalják az elvesztett területet.

Tegyük fel, hogy délen, Zaporizzsjánál a 10. hadtestben maradt öt-hat újonnan felállított és jelentős részben nyugati felszereléssel ellátott ukrán dandár áttöri a fő védvonalat is. Ha továbbhaladnak a frissen elfoglalt Sztaromajorszke településről, még vagy tizenöt hasonló falut kell elfoglalniuk és vagy 125 kilométert megtenniük, mire elérik Mariupol városát. Bár a Krím félsziget ellátásában kiemelt szerepet játszó vasútvonal valamivel közelebb húzódik a fronthoz, egy itt végrehajtott áttörésnek más értelmes célja nem nagyon van. Az ukrán erők ugyan próbálkoztak a közelebbi Melitopol felé vezető irányban is, a jelentősen megerősített, 30 ezer fős Tokmak városának még csak az előterébe se jutottak ki.

Némileg árnyalja a képet, hogy ezzel párhuzamosan két kisebb (és a hírekben szinte egyáltalán nem szereplő) orosz támadás is zajlik egymástól 50-60 kilométerre. Az egyik a tavaly nyáron elvesztett Kupjanszk város irányába, míg a másik a Szvatovo–Kremennaja-vonaltól nyugatra. Bár jelentősebb eredményt vagy nagyobb település elfoglalását nem sikerült elérniük, azonban mindkét irányban folyamatosan nő az elfoglalt terület nagysága.

Nehéz meghatározni, hogy milyen állapotban van a két harcoló fél szárazföldi ereje morál szempontjából, de egyik oldalról sem érkezett hír magukat tömegesen megadó katonákról vagy rendszeres parancsmegtagadásról. Az orosz vojenkor (haditudósító) csatornák hírei szerint míg az ukrán fél folyamatosan rotálja, azaz pihenteti és frissíti a fronton harcoló alakulatait, addig az orosz oldalon sokszor több hétig is elmarad a harcolók felváltása.

Bár a szárazföldi haderőnemben a hivatalos becslések szerint tüzérségi eszközökben négyszeres, napi lőszerfelhasználásban tízszeres az orosz fölény, a többi fegyvernemben egyelőre nem tapasztalható hadászati méretű előny egyik oldalon sem. Mivel Ukrajna hadiipara a legfontosabb kategóriákban gyakorlatilag leállt, az ország szinte kizárólag a nyugati katonai szállítások révén képes ellátni hadseregét. Ezek azonban az év második felére nem nagyon tartalmaznak jelentősebb számú új eszközt, sőt a hírek szerint a nyugati erőfeszítések egyre inkább a logisztikai káosz megoldására koncentrálnak. Az amerikai M1 Abrams és a nagyobb darabszámú Leopard 1-es harckocsi szállítását 2024-re ígérték ugyan, a háborúban döntő szerepet játszó tüzérségi eszközök, különösen az önjáró lövegek átadásáról egyelőre nincs hír.

A levegőben az ukrán légvédelem kimerülésével egyre fokozódik az orosz tevékenység. Több felvétel látott napvilágot szemlátomást kisipari módszerekkel barkácsolt, siklószárnyakkal és irányítórendszerrel ellátott orosz bombák, különösen 1500 és 3000 kilogrammos eszközök bevetéséről, amelyek súlyuk miatt nagy pusztításra képesek. A harcoló csapatok védelmét szolgáló rendszerek csökkenő hatékonyságáról tanúskodik a tény, hogy az orosz harci helikopterek egyre többször tudják támogatni szárazföldi erőik harcát. Ezzel párhuzamosan az orosz drónok egyre jobban működnek, míg a fokozatosan fejlődő orosz elektronikai hadviselés egyre többször akadályozza meg ukrán ellenfelei működését.

Mivel az ukrán légierő szolgálatában álló, megmaradt Szu-24-es vadászbombázókról indított Storm Shadow/SCALP rakéták jelentős károkat okoztak a Krímben és egyéb területeken, az utóbbi napokban több támadás is érte azokat a repülőtereket, amelyek bázisukként szóba jöhetnek. Sajtóhírek szerint az ukrán F-16-os pilóták felkészítése elkezdődött, azonban sem az átadandó gépek számáról, sem a felszereléséről, sem a fegyvereikről nincs információ. Figyelembe véve, hogy még egy tapasztalt pilóta típusátképzéséhez is több hónap szükséges, az év vége előtt nem várható a szigonyos vadászgépek feltűnése.

A háború tágabb környezetéhez hozzátartozik két esemény. Az egyik az ukrán gabonaszállításban fontos szerepet játszó dunai Reni kikötőjét érő orosz dróntámadás. Ez utóbbi nemcsak azért figyelemre méltó, mert Ukrajnában ennyire távoli célpontot még nem ért támadás, hanem azért is, mert ilyen közel NATO-területhez még nem volt orosz (légi)támadás. A folyó másik oldala ugyanis már Románia. Nagyjából a fenti eseményekkel egy időben Szíriában egy orosz vadászgép megpróbált infracsapdák bevetésével elkergetni egy amerikai drónt. A fenti két lépés egyaránt arra mutat, hogy az orosz vezetés nem habozik az eszkalációt kockáztatni. Bár lehet másféle értelmezése is, ez leginkább a megnövekedett orosz önbizalom jele.

Végezetül tegyük fel a kellemetlen kérdést: mi lesz az ukrán ellentámadás után? Nos, a kilátások nem túl fényesek. A vilniusi NATO-csúcs által beláthatatlan jövőbe halasztott NATO-csatlakozás, a jelentősen lelassuló nyugati haditechnikai szállítások, a nyugati sajtóban egyre sűrűbben megjelenő, béketárgyalásokról és területi engedményekről szóló hírek mind arra mutatnak, hogy a Nyugat elment addig, ameddig el akart vagy el tudott menni. Ez a felismerés pedig hamarosan eléri mind a sokat szenvedett ukrán társadalmat, mind a hősiesen harcoló fegyveres erőket.

Az egyelőre sikerrel védekező orosz erők még mindig nem mutatták, mire képesek támadásban, azonban az előbbiek alapján túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amíg az egyik oldal erősödik, addig azzal párhuzamosan a másik fokozatosan gyengül.

Mivel az amerikai belpolitikában eladható siker Ukrajnából – az ellentámadás borítékolható kudarca után – belátható időn belül nem lesz, az igazi kérdés, hogy eléri-e az ukrán offenzíva után szinte bizonyosan meginduló orosz támadás a valószínű célját: az ukrán fegyveres erők moráljának felmorzsolását. A hírek szerint a Harkiv környékén összpontosított 100 ezer orosz katonának jó eséllyel ez lesz a feladata.

Jelen sorok írója nem számol elhúzódó háborúval: jó eséllyel a fegyveres küzdelem még 2023-ban befejeződik, hiszen az év végén megindul az amerikai elnökválasztási kampány. És ebben még a globalista szakértők szerint sem lehet téma egy vesztes vagy egyértelműen vesztésre álló ukrán háború. Az ugyanis akár jelentősen csökkenthetné Joe Biden elnök újraválasztásának esélyeit.

Nyitóképen: Kiállított, kilőtt tankon ülő fiú egy kijevi kolostornál júliusban. Fotó: AFP / ANADOLU AGENCY / Ercin Erturk