Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Nagy gondot kell fordítanunk a magyar gyümölcsfajták megtartására és népszerűsítésére.
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack – milyen gyönyörűen fogalmaz a régi mesélő, aki még bizonyosan nem ismerte a dekoratív, ám íztelen, félig érett, kemény gyümölcsöt, mely az üzletek polcain sorakozva sokat ígér, ám végül csupán valamiféle gyenge utánzatot nyújt. Biztos vagyok benne, hogy aki kóstolt igazi, tökéletesre érett gönci kajszit, az többé nem elégszik meg másolatokkal.
Huszonöt éven át jártam az országot, és elmondhatom, hogy valóban kivételezett helyzetben voltam ebben az időszakban. Számos magyar alapanyag, tejtermék, zöldség és gyümölcs került elém, melyek gond nélkül megállták volna a helyüket bármelyik Michelin-csillagos étterem tányérján. Hétről hétre rájuk csodálkoztam, és egyre mélyebbre ástam magam a történetükbe, a mögöttük álló emberek, gazdák, termelők életébe.