A jövő hadseregének alapja a kultúra

„A stratégiai szünet – mint az európai békeperiódus 1871 és 1914 között – nem valószínű, hogy tartós lesz. Amíg tart, fegyveres erőinknek lehetőségük nyílik az alapvető gyengeségeik kezelésére. Ellenkező esetben fel kell készülnünk a veszélyre, hogy a következő katonai forradalmat az ellenségeink valamelyike indítja majd el helyettünk.” E mondatokat húsz esztendővel ezelőtt vetette papírra a Nyugat két meghatározó hadtörténésze, igaz, akkor nem hallotta meg őket senki.

A The Dynamics of Military Revolution 1300–2050 (a katonai forradalmak dinamikája 1300 és 2050 között) a szakértők körében azóta persze kultuszműnek számít, és ma különösen időszerű olvasmány. Szerzői közül MacGregor Knox vietnámi veterán, a kötet megjelenésekor alma materem, a London School of Economics professzora volt, Williamson Murray egykori vadászpilóta a Védelmi Elemző Intézet vezető munkatársaként szolgált. A hidegháborút követően feltűnt nekik egy furcsaság, amely felbosszantotta őket. Úgy látták, hogy a posztmodern korszakban a Nyugat minden kérdésben „technológiával próbálja helyettesíteni a stratégiát”. Ám a hadviselésben nem a technológia, hanem a civilizációs karakter a legfontosabb – az innováció alapját sosem a technikai, hanem a kulturális megújulás jelenti.

A technológia elsődlegességébe vetett hit a hadseregben új jelenség. Csak az 1970-es években vált jellemzővé, miután Nyikolaj Ogarkov szovjet marsall úgy fogalmazott, hogy egy „katonai-technikai forradalom korában élünk”, és a fejlett fegyverek teljesen átalakítják majd a hadviselés természetét. Ezt a téves meggyőződést később az USA katonai elitje is magáévá tette, amikor az 1990-es évek első fegyveres konfliktusát, az öbölháborút egyfajta videójátékként közvetítették a hírtelevíziók. Ez a nyugati vezetők önbecsapásához vezetett, aminek példázata az USA afganisztáni háborújának csúfos története. Az a meggyőződés, hogy a technológiai fölénynek köszönhetően Amerika gyorsan és látványosan győzedelmeskedni fog a tálibok fölött, végül meddő öldökléshez, elképesztő költségvetési kiadásokhoz és dicstelen kivonuláshoz vezetett. Nem véletlenül, hiszen „semmilyen technológiai csoda nem változtathatja meg a háború kiszámíthatatlan természetét, amely az ősi erőszak, a politika és a véletlen paradox szentháromsága”.