Vérlázító: az ukránok nyilvános WC-t építenének Petőfi Sándor szobra mellé
Ungváron az ikonikus Petőfi téren állítanának fel közvécét.
Mindig vannak olyan kerek évfordulók, amelyekre jobban figyel a kormányzat, s a kiemelt támogatásoknak köszönhetően a széles nyilvánosság is. Idén Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója került a középpontba, ami miatt sok más évforduló elhalványodott. Ez részben érthető, ám mégiscsak hiányérzetet okoz. A Madách 200-ra a Nógrád megyeiekkel közösen igyekszünk felhívni a figyelmet, a Magyar Nemzeti Múzeum a balassagyarmati fíliájában, a Palóc Múzeumban nyitotta meg az évfordulóra készített tárlatát. Közben sajnos alig esik szó arról, hogy a magyar politikatörténet kimagasló személye, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök is 200 éve született. Ugyanígy ködbe vész az irodalomban, a (kül)politikában és a színház világában is nagyszerű teljesítményt nyújtó Bánffy Miklós születésének 150. évfordulója, szerencsére Hegedüs Csilláék Bonchidán, Erdély Versailles-ában megnyitott kamarakiállítása enyhíti a hiányérzetünket.
Ezt szolgálja a pákozdi katonai emlékpark, amely nagyszerű szakmai és turisztikai sikereket tudhat a magáénak. Itt a győztes csata emlékének ápolásán kívül a magyar honvédség történetének minden fontos fejezetére, valamint a honvédelmi nevelésre is jut elég figyelem. Az emlékpark most nyugdíjba vonult vezetője, Görög István ezredes éppen a térségfejlesztő és hazafias nevelést szolgáló munkájáért vehette át Gulyás Gergely minisztertől a Velencei-tóért díjat. Az ő érdeme a Hazáért körút című osztálykirándulási program kidolgozása. Ebben a gyerekek végigjárják a térség azon emlékhelyeit, amelyek a reformkorhoz, valamint a 175 évvel ezelőtt kirobbanó szabadságharchoz is kapcsolódnak: többek között Gárdonyi Géza szülőházát (a nagy író édesapja a szabadságharcban küzdött a nemzet szuverenitásáért), a Vörösmarty-emlékházat, a kápolnásnyéki Halász-kastélyt (amelynek úrnője az aradi vértanú Schweidel József tábornok lánya volt), a sukorói református templomot, ahol a szabadságharc nevezetes haditanácsát tartották, Miska huszár hatalmas szobrát, illetve a csata helyszínét a fölé tornyosuló emlékművel és múzeummal.